Sport

44 millió forintot nyertek a magyar online zsugások

Félelmetesen jó hétvégén vannak túl a magyar online zsugások, hét játékosunk összesen 200 ezer dollárt, azaz 44 millió forintot nyert.

A két legnagyobb online teremben, a Full Tilt Pokeren és a PokerStarson is remekül teljesítettek hétvégén a magyar internetes pókerjátékosok. Közülük is kiemelkedik „Chilloutboy”, aki 104 ezer dollárt nyert, míg összességében kétszázezer dollárral gazdagodtak zsugásaink – írja a Poker.hu.

Most hétvégén rendezték a Full Tilt Online Poker Seriest záró napját, melyen remekül hajráztak a magyarok. A sorozat főversenyén, a kétezer dolláros Main Eventen közel volt a bajnoki cím, a „Chilloutboy” névre hallgató játékosunk végül a második helyet szerezte meg, amiért így is 104 ezer dollár ütötte markát.

Ugyanezen a versenyen döntőbe jutott „noirduck” is, aki a 8. helyen 16 ezer dollárral gazdagodott. A finálé előtt, a 14. hely búcsúzott „breeth”, valamint szintén pénzbe ért „Andras Nemeth” is, aki a 21. helyet szerezte meg, előbbi 6 500 dollárt, utóbbi 3 500 dollárt nyert.

Noirduck”-nak emellett összejött egy győzelem is, mégpedig a Full Tilt Poker T-Rex nevű versenyén, amiért szintén 16 ezer dollárt írtak jóvá a számláján.

A PokerStarson sem lazsáltak játékosaink, a legtöbb pénzt a magyar online legenda, „Bélabácsi” nyerte, a terem The Bigger 55 nevezetű versenyén végzett a harmadik helyen, amivel 25 ezer dollárt nyert.

A hétvége legdurvább menetelésén a „tocso83” névre hallgató játékosunk van túl, közel 120 ezer játékos között jutott a nyolcadik helyig a hétről-hétre hatalmas tömegeket megmozgató Sunday Storm versenyen, amiért 16 ezer dollárt vághatott zsebre.

Utoljára, de nem utolsó sorban „Luigi da BP” eredményét kell megemlítenünk, aki a Sunday Rebuyon lett hatodik, és amiért 13 ezer dollár ütötte markát.

Magyar játékosaink összesen kétszázezer dollárt nyertek a hétvégén az online asztalok mellett, ami átszámítva elképesztően szép summát, 44 millió forintot jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik