Sport
jégkorong (jégkorong, )

Súlyos zakó: még gólt sem lőttünk Szlovéniának

A magyar jégkorong-válogatott 4-0-ra kikapott a szlovén csapattól az egy hét múlva kezdődő, dél-koreai divízió I/A világbajnokságra készülő két együttes budapesti mérkőzésén, az EIHC torna keretében, így a harmadik helyen végzett.

Nagy iramban kezdődött a meccs, a komolyabb helyzetek a vendégek előtt adódtak. Némethet, majd Bartalist is kiállították, ám Hetényi remekül védett. Ahogy kiegészült a magyar csapat, felpörgött és emberelőnybe került, azonban ziccer nélkül telt el a két perc. A későbbiekben is inkább mezőnyjáték folyt a pályán.

A második harmadban is főként a védekezéssel törődtek a csapatok, majd a 30. percben a rosszul helyezkedő védők között az emberhátrányban lévő vendégektől Razingar kilépett, és Hetényit elfektetve csúsztatott a kapuba. Volt esély az egyenlítésre, azonban a “félidőben” beálló Hocevar védte a kísérleteket.

Fotó: MTI

A záró játékrész is magyar emberelőnnyel indult, és szlovén góllal folytatódott. Music üresen maradt a magyar kapu előtt, és nem hibázott. Később Mursak – aki megfordult az NHL-ben is, jelenleg pedig az orosz profiligában játszik – létszámfölényben bombázott a jobb felső sarokba.

Kovács szépíthetett volna gyorsan, ám a félig üres kapu mellé helyezett. Kisebb verekedés is színesítette az összecsapást, majd Leber állította be a 4-0-s végeredményt.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón hirdeti ki vb-csapatát, amely hétfőn utazik el a Szöul mellett Gojangba.

Eredmény – EIHC Hokitorna:

Szlovénia-Magyarország 4-0 (0-0, 1-0, 3-0)
gól: Razingar (30.), Music (45.), Mursak (52.), Leber (58.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.