Sport

Szétlövéssel vertek minket az osztrákok

A magyar jégkorong-válogatott szétlövés után 5-4-re kikapott az osztrák csapattól a jövő vasárnap kezdődő dél-koreai divízió I/A világbajnokságra készülő két együttes budapesti mérkőzésén, az EIHC torna keretében.

Az első kimaradt magyar helyzet után a honosított Sevelának négy komoly védése is akadt, ám az 5. percben már ő is tehetetlennek bizonyult: a kipattanó korongot Koch kotorta be. Lassan megnyugodott a hazai gárda, a Németországban légiós Sofron pedig emberelőnyben egyenlített. A folytatásban alábbhagyott az iram, alig forogtak veszélyben a kapuk.

A második harmad elején kihasználatlanul maradt két osztrák és egy magyar létszámfölényes helyzet, a második viszont nem: Hári szép cselek után tálalt Sofron elé, aki kapásból lőtt a hálóba. A szünet előtt Hundertpfund szép passzából Ganahl vágott be a kapu elé, és Sevela alatt csúsztatta a pakkot a gólvonal mögé.


Fotó: MTI

A záró játékrész elején kettős előnybe került a magyar csapat, Sofron pedig megint – immár harmadszor – villant. Sebességet váltottak a vendégek, és az 50. percben Kovács kiállítása alatt Schumnig egyenlített. Tizenhat másodperc elteltével Varga távoli lövését nézte el Swette, majd Tokajit küldték ki, s a létszámfölényt kihasználva Lebler volt eredményes úgy, hogy belenyúlt a kapu elé belőtt korongba.


Fotó: MTI

Jöhetett a hirtelen halál, amelynek elején Sevela óriásit mentett visszavetődve, így folytatódott a csata, és végül a szétlövés döntött az osztrákok javára.

A magyaroknak ez volt sorozatban a 13. vereségük az osztrákok ellen, de legalább pontot szereztek 1977. december 29. után először.

A lefújás után a szurkolók jótékonysági akció keretében ezernyi plüssfigurát dobáltak a jégre.

Vasárnap szintén divízió I/A-s ellenféllel, a szlovén csapattal találkozik Rich Chernomaz szövetségi kapitány alakulata. Az után jelöli ki a szakvezető, kik azok, akik hétfőn elutaznak a vb-re, a Szöul mellett Gojangba.

Eredmény – EIHC torna

Ausztria-Magyarország 5-4 (1-1, 1-1, 2-2, 0-0, 1-0), szétlövés után
Gólszerzők: Koch (5.), Ganahl (35.), Schumnig (50.), Lebler (55.), illetve Sofron (11., 25., 42.), Varga (50.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik