Walker Smith Jr. néven született afroamerikai szülőktől 1921. május 3-án Detroitban. Abban a háztömbben nőtt fel, ahol a nála hat évvel idősebb Joe Louis, a későbbi profi nehézsúlyú világbajnok is lakott – írja az MTI.
Apja nem sokat törődött a családdal, így anyja 1932-ben gyermekeivel New York fekete negyedébe, Harlembe költözött, hogy új életet kezdjenek. Az új azonban nem sokban különbözött a régitől, a gazdasági válság tetőfokán munkát alig találtak, az utcákon pedig nyüzsögtek a bűnözők. Anyja attól félt, hogy fia elzüllik, ezért elvitte a környék egyetlen bokszklubjába. Walker roppant tehetségesnek bizonyult, s tizenöt évesen már az amatőrök között versenyzett. Első meccsén még sportkártyája sem volt, így edzője egy Ray Robinson nevű fiú igazolványával nevezte be, s a név rajta maradt. A Sugar (Cukor) becenév is első edzőjétől származik, aki azt mondta róla: “olyan édes, mint a cukor”.
Fotók: Europress Fotóügynökség
Amatőrként 85 győzelmet aratott, ebből 69-et kiütéssel, s 1939-ben pehelysúlyban, 1940-ben pedig könnyűsúlyban nyerte meg a legrangosabb amatőr versenyt, az Arany Kesztyűt.
Profi bokszolóként először 1940-ben lépett a szorítóba, s az elkövetkező negyedszázadban 202 mérkőzéséből 175-öt megnyert, hat döntetlenre végződött, kettőben nem született döntés, s 19 vereség érte, utóbbiak java részét már pályafutása leszálló ágában szenvedte el. Első negyven mérkőzésén veretlen maradt, 1942-ben őt választották meg az év ökölvívójának. A következő évben besorozták, de általa fajgyűlölőnek tartott feletteseivel többször meggyűlt a baja, végül 15 hónap után amnéziásnak minősítették és leszerelték.
A váltósúly világbajnoki övéért 1946-ban léphetett szorítóba, s bár Tommy Bell ellen a hetedik menetben a padlóra került, végül egyhangú pontozással győzött. Címét először 1947-ben védte meg, a mérkőzés azonban nem sportértéke miatt maradt emlékezetes. A Jimmy Doyle elleni összecsapás előtti éjjel azt álmodta, hogy meg fogja ölni ellenfelét, aki aztán a szorítóban a nyolcadik menetben egy ütéskombináció után eszméletét vesztette és másnap meghalt (csak később derült ki, hogy Doyle sérülten vállalta a mérkőzést). Robinsont nagyon megrázta az eset, még visszavonulását is fontolgatta, ellenfele családjáról bőkezűen gondoskodott. Világbajnoki címét még négyszer védte meg, de mivel a súlycsoportban igazi ellenfele nem akadt (váltósúlyban soha nem győzték le), 1950-ben felment a középsúlyba.
Ebben a súlycsoportban is gyorsan haladt előre, egyik ellenfelét 50 másodperc alatt ütötte ki, ez a rekordja 38 évet élt. 1951. február 14-én aztán már a világbajnoki címet védő Jake La Motta ellen húzhatott kesztyűt (La Motta életéről készült Martin Scorsese Dühöngő bika című filmje). Robinsont az is motiválta, hogy veretlenségét 1943-ban éppen La Motta ellen vesztette el. A boksztörténetbe Valentin napi vérengzésként bevonult összecsapás során végig Robinson diktált, s a mérkőzésvezető a 13. menetben kihirdette a technikai KO-t. Az első kiütéses vereségét elszenvedő, véresre vert La Motta a meccs után azt nyilatkozta: olyan gyakran bokszoltam Sugarral, hogy cukorbeteg lettem…
Videó – A Valentin napi vérengzés utolsó menete:
Robinson ezután kiengedett, s még abban az évben elvesztette, de rögvest vissza is nyerte címét. 1952-ben kiütéssel győzött a legnagyobb ellenfelének tartott Rocky Grazianóval szemben, majd megcélozta a kisnehézsúlyú világbajnoki címet is. A júliusi, 39 fokos kánikulában rendezett mérkőzésen előbb a bíró esett össze, majd Robinson is összeomlott, a 14. menetre már nem tudott kiállni – ez volt egyetlen kiütéses veresége. A kudarc kedvét szegte, szögre akasztotta a kesztyűt és táncosként, énekesként próbált boldogulni.
Három év után már úszott az adósságokban és kénytelen volt visszatérni a bokszhoz. Az újrakezdés fényesen sikerült: a második menetben kiütötte a címvédő Carl “Bobo” Olsont, így újra világbajnok lett. 1957-ben vesztett Gene Fullmer ellen, akit a visszavágón a már öregedő, de nagyon összeszedett Robinson az ötödik menetben minden idők egyik legtökéletesebb balhorgával ütött ki. Az év szeptemberében újfent, vitatott körülmények között alulmaradt Carmen Basilióval szemben, akit 1958 februárjában megvert és ötödszörre is megszerezte a világbajnoki címet – hasonló bravúr korábban soha nem sikerült egyetlen ökölvívónak sem.
Címét 1959-ben ismét elvesztette, ezt követő mérkőzésein már kiábrándító teljesítményt nyújtott, s 1965-ben végleg visszavonult. Kaliforniában telepedett le, tévéműsorokban szerepelt és alapítványt hozott létre. A mindig is világfinak számító, a társasági életben is központi szerepet játszó Robinson életstílusáról is sokat írtak: rózsaszín Cadillacen közlekedett, csinos nők serege, személyi titkár, fodrász, masszőr sürgölődött körülötte, az ötvenes években nagyon sok fekete amerikai gyerek példaképe volt. A cukorbetegséggel is küzdő bokszlegenda élete végén Alzheimer-kórban is szenvedett, a halál 1989. április 12-én érte.
Sugar Ray Robinson rendkívüli ütőerővel rendelkezett, káprázatosan gyors volt a keze és kiváló a lábmunkája, ragyogó taktikus volt és állta az ütéseket. Tiszteletére vette fel nevét a többszörös világbajnok Sugar Ray Leonard, és a szerénységgel egyáltalán nem vádolható Muhammad Ali is azt mondta róla: ő volt “a király, a mester, az ideálom”.
1999-ben szakértők Robinsont választották meg a 20. század (súlycsoporttól független) legnagyobb bokszolójának, a voksoláson öt szavazattal előzte meg Alit.
