Sport

Ők segítették doppingolni Lance Armstrongot

Lance Armstrong (lance armstrong, )
Lance Armstrong (lance armstrong, )

Az amerikai bringás hat nevet dobott be a köztudatba. Az érintettek cáfolnak.

A doppingvétség miatt örökre eltiltott Lance Armstrong írásban, eskü alatt tett tanúvallomásában megnevezte azokat, akik kerékpáros pályafutása során segítették a csalásban. Az amerikai Michele Ferrari, Luis Garcia del Moral és Pedro Celaya orvosokat, valamint Pepi Marti edzőt nevezte meg. Ezenkívül Johan Bruyneel csapatigazgatóról, valamint a US Postal klubját pénzügyileg segítő Thomas Weiselről azt vallotta, hogy mindketten tudtak a doppingolásról. A hat megnevezett mindegyike cáfolta, hogy köze lenne Armstrong doppingolásához.

A bringás még korábban azt is jelezte, hogy a nemzetközi szövetség (UCI) korábbi elnöke, Hein Verbruggen nemcsak tudott a doppingvétségeiről, hanem 1999-ben, első Tour-sikere alkalmával az ő ösztönzésére találtak ki mentő körülményt.
Armstrong azt is kiemelte, amikor visszatért és 2009-ben harmadik volt a Touron, már nem élt tiltott szerekkel.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az UCI tavaly szeptemberben megválasztott elnöke, Brian Cookson januárban azt mondta, amennyiben Armstrong érdemben segíti az UCI-t a sportág és saját doppingos múltjának feltárásában, enyhíthetik örökös eltiltását.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott és örökre eltiltott amerikai bringás valaha visszatérhessen, együtt kell működnie a hatóságokkal, az UCI-val, a Nemzetközi (WADA) és az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével (USADA) egyaránt.

Az amerikai kerékpáros örökös büntetésének kiszabása után jelezte: szeretne visszatérni és újra versenyezni, ha nem is a kerékpárban, akkor más sportágban, például triatlonban.

Az UCI az év elején állította fel azt a háromtagú, független bizottságot, amely a sportág doppingmúltját hivatott feltárni, többek között azt, hogy az UCI-nak volt-e köze Armstrong csalásaihoz.

Az örökre eltiltott amerikai bringás úgy élt tiltott szerekkel több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn ellenőrzésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik