Sport

Marokkóban rajtolnak Micheliszék

A hétvégén, Marokkóban veszi kezdetét a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC) 2014-es évada.

A 12 fordulóra tervezett világbajnoki sorozat ötödik alkalommal látogat el a marokkói városba, Marrákesbe, ahol, az előzetes nevezési lista alapján, 20 versenyző áll majd rajthoz.

Az idei szezonban egy autóval bővül a Honda család, hiszen a marokkói pilóta, Mehdi Bennani szintén ezzel a márkával vág neki az idei évadnak. Bemutatkozik az új gyári csapat a Citroen, versenybe száll még a Lada és a Chevrolet is – bár ez utóbbi nem indul el a gyártók versenyében, míg a Seat elhagyta a WTCC-t.

Fotó: Zengő Motorsport

Az új évad új kategóriákat (TC1 és TC2) és új szabályrendszert is hozott. A többi között törölték a tavalyi döntés értelmében törölték a vasárnap reggeli bemelegítést, így a versenyzőknek már csak a két futamra kell koncentrálniuk.

A magyar különítmény negyedik alkalommal versenyezhet majd a marokkói utcai versenypályán. Az eddigi eredmények felemásak voltak hiszen Michelisz Norbert az első évében pontszerző volt, ahogy 2012-ben is, tavaly viszont ez nem jött össze a Zengő Motorsportnak.

“Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön az ide szezon. Örülök, hogy volt lehetőségünk tesztelni még a futamok előtt Olaszországban. Ahogy már ezt korábban is mondtam a marokkói versenypálya nem tartozik a kedvenceim közé. Bízom benne, hogy a pontszerző helyekért tudunk harcolni. A fő célunk az lesz ezen a versenyhétvégén, hogy az autó hibátlanul teljesítse a versenytávot, hogy a lehető legtöbb információval gyarapodjunk a soron következő franciaországi versenyhétvége előtt” – nyilatkozta Michelisz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik