Sport

Hanga: Szeretek Magyarországért játszani

Hanga Ádám (hanga ádám, )
Hanga Ádám (hanga ádám, )

Sérülésmentes évet kíván magának szombati 25. születésnapjára Hanga Ádám, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magyar válogatott kosárlabdázója.

Az európai szövetség honlapjának adott interjújában a 201 centis légiós – akinek zsákolását a legszebb jelenetté választották az Euroliga múlt heti fordulójában – kifejtette, már az előző szezont is térdproblémákkal játszotta végig a Manresa színeiben.

“Júliusban érkeztem Vitoriába, a műtét után azonban további problémák merültek fel, így végül csak decemberben tértem vissza, de azóta is fáj a térdem” – mesélte Hanga Ádám, akinek a játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs.

A hátvéd elmondta, a bajnokság és az Euroliga – amelyben csapata csütörtökön befejezi szereplését – együtt nagy terhelést jelent, ráadásul utóbbiban a bírók jobban engedik a test test elleni küzdelmet.


Hanga Ádám a Laboral Kutxa színeiben játszik
Fotó: Europress Fotóügynökség

A négyéves szerződéssel rendelkező Hanga, aki 2011-ben Székesfehérvárról igazolt Spanyolországba, elismerte, hogy nincs jó szezonja, és hogy próbálja megtalálni a legjobb formáját, ezért 25. születésnapjára azt kívánja, hogy legyen egy sérülésmentes éve.

A válogatottról szólva közölte, szeretne ott lenni nyáron Csehország, Grúzia és Portugália ellen az Európa-bajnoki selejtező második körében, ahol főként a csehek és a grúzok lehetnek a erős ellenfelek.

“Ha rendben van a térdem, akkor rendelkezésre állok. Szeretek Magyarországért játszani, mert az a hazám” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik