Duerr február 9-én nyolcadik lett a 15+15 kilométeres számban, majd ezt követően, már Ausztriában – ahová edzeni tért vissza – adott mintát, ennek vizsgálata során eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak az ellenőrök. A 26 éves sportolót később az 50 kilométeres versenyben már nem is engedték elindulni.
Zalewskit február 22-én ellenőrizték, s mintájában – meg nem nevezett – tiltott szert találtak. Zalewski csapattársaival 27. lett a négyes bobok versenyében, az eredményt mindannyian elvesztették.
A két sportoló eltiltásáról a sportágaik nemzetközi szövetségei döntenek majd.
Szocsiban hét sportoló akadt fenn a doppingvizsgálatokon, de közülük a svéd jégkorongozót, Nicklas Bäckströmöt azóta már tisztázták, s átvehette a csapattársaival kiharcolt ezüstérmet.