Sport

A bennmaradás a hokiválogatott célja a vb-n

Rich Chernomaz (rich chernomaz, )
Rich Chernomaz (rich chernomaz, )

A feljutás sem elképzelhetetlen a szövetségi kapitány szerint, aki úgy véli, erősödött a csapat az elmúlt egy évben.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint az egyetlen konkrét kitűzött cél a divízió I/A osztályos világbajnokságon, hogy a magyar jégkorong-válogatott kiharcolja a bennmaradást. A kanadai szakember a szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor elmondta: a dél-koreai vb-n a csapat bármit el tud érni, a feljutás sem elképzelhetetlen – írja az MTI.

A keretszűkítés csütörtök este lesz, és az osztrákok elleni szombati (16.00), valamint a szlovénok elleni vasárnapi (18.00), budapesti felkészülési mérkőzésen 95 százalékban azok kapnak lehetőséget, akik hétfőn elutaznak majd a Szöul melletti Gojangba. A tengerentúlon játszó Nagy Gergő (Quad City Mallards) vb-játéka klubjának rájátszásbeli szereplésétől függ.

„Erősebbek leszünk, mint tavaly, de az ellenfelek is erősödtek. Ausztria és Szlovénia az élvonalból esett ki, és most februárban még az olimpián is játszott” – mondta Chernomaz. Hozzátette: a bennmaradás a cél, de minden meccsnek úgy vágnak neki, hogy szeretnék megnyerni.


Rich Chernomaz szerint erősebb a csapat, mint tavaly
Fotó: MTI

A vb április 20-án kezdődik, az ellenfelek sorrendben: Koreai Köztársaság, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Japán. Az első két helyezett jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió I/B-ben szerepel.

Kovács Csaba, a magyar szövetség alelnöke jelezte: személy szerint elégedett lenne azzal, ha a válogatott a harmadik vagy a negyedik helyre befutna, minden ennél jobb szereplés már feljutást jelent.

„Ez egy erős csoport, amelyben bárkitől ki lehet kapni, és bárkit le lehet győzni” – mondta.

A hátvéd Tokaji Viktor kiemelte: nagyon összerázódott a mezőny, és egyre kisebb különbségek döntenek, így aztán csak akkor van esély helytállni, ha minden percben, minden cserében odafigyelnek, és hiba nélkül játszanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az U18-as válogatott vasárnaptól Székesfehérváron játszik a divízió I/B-s vb-n, ahol sorrendben Szlovénia, Ausztria, Lengyelország, Japán és Ukrajna lesz az ellenfele. A cél, hogy legalább a középmezőnyben végezzen a gárda.

A magyar jégkorong-válogatott kerete

kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV 19), Sevela Péter (Dab.Docler)

hátvédek: Gőz Balázs (Morzina-Avoriaz), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV 19), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Kiss Dániel (Sapa Fehérvár AV 19), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), Vas Márton (Löwen Franfurt)

csatárok: Azari Zsolt (Dab.Docler), Bartalis István (Troja Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Hári János (HIFK Helsinki), Kóger Dániel (Elmira Jackals), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Quad City Mallards), Nagy Krisztián (El Paso Rhinos), Nemes Benjamin (Sapa Fehérvár AV 19), Németh Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Sárpátki Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Sebők Balázs (Kärpät Oulu), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (HC Rouen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik