Sport

Nehéz napjai vannak Kubicának

Robert Kubica (robert kubica, )
Robert Kubica (robert kubica, )

A lengyel raliversenyző főleg az autók összetörésében jeleskedik az utóbbi időben.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Nem éppen Robert Kubica sikereiről szól eddig a rali-világbajnokság 2014-es szezonja. Eddig négy versenyhétvégét rendeztek a vb-n, a lengyel ebből hármat adott fel idő előtt, az egyiken pedig csak a 24. helyen ért célba, azaz 0 pontot szerzett eddig.

Legutóbb Portugáliában nem tudta befejezni a versenyt, kétszer is összetörte az autót, így vasárnap már nem is indult. A 29 esztendős pilóta még a helyszínen elmondta, nagyon csalódott és igyekszik tanulni a hibáiból.

„Életem egyik nehéz periódusában vagyok, még ha volt már rosszabb is. Azt hiszem, valahogy újra kellene magamat indítani, mint amikor egy éve megtanultam ralizni. Remélem, Argentínában jobb versenyünk lesz” – idézi az Autosport Kubicát.

A lengyel tényleg csapnivaló formában van, ha a tavalyi utolsó futamot, a Brit-ralit is ide vesszük, akkor az utóbbi öt versenyén tíz balesete volt. Most május 8-ig van ideje átgondolni a dolgokat, akkor rendezik az Argentin-ralit.

Videó – Kubica portugáliai hétvégéje:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik