Sport

Babos kikapott a 43 éves legendától

A magyar teniszezőnő óriási csatában három játszmában maradt alul a japánDate-Krumm Kimikóval szemben az 500 ezer dolláros monterreyi verseny második fordulójában.

Babos Timi és Date-Krumm Kimiko korábban kétszer találkozott egyesben. A 2012-es szezonban a quanzhoui verseny döntőjében a japán legenda 6:3, 6:3-ra nyert, majd Koppenhágában már a magyar játékos győzött 1:6, 7:6, 7:5-re.

Most a 30 fok feletti melegben 2 óra 21 percen keresztül izzasztották egymást – számolt be a versenyző honlapja.

A 41 perces első szettben Date-Krumm kezdett jobban, kétszer is elnyerte riválisa szerváját, végül 6:4-re hozta a játszmát.

Az 56 perces második szettben 3:3-ig együtt haladt a két játékos, egyikük sem jutott bréklabdához. Ekkor Date-Krumm 30-ra brékelt, de ez nem döntötte el a mérkőzést. Ugyanis Timi a következő gémben 15-re elnyerte ellenfele adogatását! 6:6 után következett a rövidítés. A tie-break elején Timi 3-1-re is vezetett, de Date-Krumm 4-3-ra fordított. A 20 éves magyar játékos azonban ezután visszavette az irányítást, sorozatban négy labdamenetet nyert és hozta a szettet!!!

A döntő jászma is hatalmas küzdelmet hozott, 4:4-ig egyik játékos sem jutott el bréklabdáig. Date-Krumm ekkor 15-30-ról hozta az adogatását, majd a következő játékban sajnos 30-ra elnyerte Timi szerváját. Ezzel eldőlt a mérkőzés, a japán legenda jutott Monterreyben a negyeddöntőbe…

WTA-torna Monterrey, 500 ezer dollár, eredmény:

Date-Krumm Kimiko (japán)-Babos Tímea 6:4, 6:7 (4-7), 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik