Sport

Szapporói hős ül a miskolci kispadra

A Miskolci Jegesmedvéknél Majoross Gergely veszi át Bob Dever helyét a kispadon.

A borsodi együttes idén harmadik lett a Magyar Kupában, míg a MOL Ligában elődöntőig jutottak a sárga-feketék. A szezon alig ért véget, máris egy komoly váltás történt Miskolcon, hiszen a klub Majoross Gergelyt, a klub korábbi játékosát nevezte ki vezetőedzőnek.

Majoross 2010 és 2011 között játszott a Jegesmedvéknél, de legnagyobb sikereit 2000 és 2007 között az Alba Volánnal érte el, míg a válogatottban részese volt a 2008-as szapporói diadalnak, amikor nemzeti csapatunk kivívta az A-csoportos szereplést.

Majoross a románok ellen vezeti a korongot
Fotó: MTI

“Egri Gergely, a csapat menedzsere keresett meg az ötlettel, és megmondom őszintén nagyon örültem ennek. Pontosan az volt az elképzelésem, hogy az idén szeretnék feljebb lépni a szakmai „szamárlétrán”. A miskolci vezetőkkel történt tárgyalások során az volt a legfontosabb kérésem, hogy szabad kezet kaphassak a keret összeállításánál, ne egy kész helyzetbe csöppenjek bele. Az igazán nagy lehetőség számomra az, hogy az első pillanattól kezdve részt vehetek egy olyan csapat kialakításában, amely reményeim szerint a bajnokságban majd a tudása legjavát adja. A kihívás pedig az, hogy az így összeállított együttesnek megtalálni azt a játékrendszert, taktikát, amely a legjobban megfelel, közben pedig a játékosok – főként a fiatalok – fejlődnek, egy magasabb szintre lépnek” – nyilatkozta Majoross.

A miskolciak új vezetőedzője egyébként két szezonra szóló kontraktust kötött a klubbal, így lesz ideje az építkezésre.

“Mindkét fél úgy gondolta, hogy hosszabbtávú szerződésre van szükség a nyugodt munkához. Ez nem jelenti azt, hogy az első évet kísérletezésre pazarolnánk el. Azt szeretném, hogy már az első szezonban eredményesek legyünk, még ha ez mondjuk nem éppen szeptemberben fog kijönni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik