Sport

Érmekért mennek Finnországba a magyar birkózók

Lőrincz Viktor (lőrincz viktor, )
Lőrincz Viktor (lőrincz viktor, )

Módos Péter és Hatos Gábor személyében két komolyabb hiányzója lesz a magyar birkózóválogatottnak a kedden kezdődő Európa-bajnokságon, melyen mindhárom szakágtól várható érmes szereplés.

A finnországi Vantaában sorra kerülő esemény történelminek mondható, mivel itt debütálnak világversenyen az új olimpiai rendszer miatt bevezetett súlycsoportok. A korábbi hét-hét helyet minden fogásnemben nyolc-nyolc kategóriában rendeznek versenyeket: a hat-hat ötkarikás mellett két-két plusz súlycsoportban.

A magyar kötöttfogás a hagyományoknak megfelelően minden kategóriában képviselteti magát. Ugyan az 55 kg-ban olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos Péter sérülés miatt kihagyja az 59 kilósok versenyét, azonban nélküle is van négy dobogóesélyese a csapatnak, köztük a 66 kg-ban címvédő, ám ezúttal 71 kg-ban induló Lőrincz Tamás.

“Tamás és Bácsi Péter most nem az eredeti súlyában versenyez, így nyilván nehezebb dolguk lesz, ugyanakkor szerintem itt is helyt tudnak állni. Mellettük a tavalyi vb-n egyaránt harmadik Lőrincz Viktortól és Kiss Balázstól is jó szereplés várható” – mondta az MTI-nek Struhács György szövetségi kapitány hozzátéve, hogy egy-két érem az elvárás a versenyzőktől.

Az Eb-n a 74 kg-ban 2008-ban Európa-bajnok és olimpiai ötödik Bácsi Péter 80 kg-ban lép szőnyegre, nem lesz viszont már ott a 39 éves Deák Bárdos Mihály, aki helyett a 2012-es junior világbajnok, Lám Bálint szerepel majd a 130 kilósok versenyében.

“Misivel leültünk és megbeszéltük a helyzetet, én azt hiszem, elfogadta a döntésemet. Bálintnak szüksége van minél több versenyre, ám még sok munka kell ahhoz, hogy elérje elődje szintjét” – mondta a szakvezető.


Lőrincz Viktortól (kékben) jó szereplést vár a kapitány
Fotó: MTI

A szabadfogásúaknál az olimpiai és vb-harmadik Hatos Gábor (74 kg) a hiányzó, ám ő nem sérülés miatt hagyja ki az Eb-t, hanem pihentetés céljából. Távollétében a tavaly Budapesten világbajnoki harmadik helyet szerzett Veréb Istvántól (86 kg) és az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Ligeti Dánieltől (125 kg) várja Gulyás István szakvezető a kiugró szereplést.

“Kalinyingrádban készülünk az Eb előtti időszakban, innen utazunk majd Finnországba. Jó állapotban vannak a srácok, ezért bízom benne, hogy jól sikerül a verseny” – nyilatkozta az MTI-nek a szakember.

A női csapat hat versenyzőből áll, a válogatott mindkét “ásza” szőnyegre lép majd a viadalon. A tavaly világbajnokságot nyert Sastin Marianna már rögtön a nyitónapon megadhatja majd a jó alaphangot az Eb-n, melyen az 58 kilósok között indul. Barka Emese számára a tavalyi év hozta meg az igazi áttörést, amikor a grúziai kontinensviadalon és a magyarországi vb-n is a dobogó legalsó fokára állhatott fel, s Wöller Ákos szakágvezető bízik benne, hogy folytatja jó sorozatát.

“Nehéz ilyet mondani, mégis úgy látom, hogy Emesének 55 kg-ban szinte kötelező az éremszerzés. Ez a kategória a változások miatt most meggyengült, viszont Marianna súlycsoportja felerősödött, ettől függetlenül azért természetesen tőle is lehet jó eredményt várni” – mondta Sastin Marianna férje, Wöller Ákos, aki hozzátette, hogy a hatból három versenyző még junior, s az ő számukra a tapasztalatszerzés a legfontosabb az Eb-n.

A magyar csapat

nők:
Dénes Mercédesz (48 kg), Barka Emese (55), Sastin Marianna (58), Galambos Ramóna (60), Sleisz Gabriella (63), Németh Zsanett (75)

férfiak, szabadfogás:
Molnár József (57 vagy 61 kg), Lukács Norbert (65), Gulyás Zsombor (70), Nagy Mihály (74), Veréb István (86), Szmik Attila (97), Ligeti Dániel (125)

kötöttfogás:
Knipli Csongor (59 kg), Kozák István (66), Lőrincz Tamás (71), Szabó László (75), Bácsi Péter (80), Lőrincz Viktor (85), Kiss Balázs (98), Lám Bálint (130)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik