Sport

A Fehérváré a kupaezüst

Frank-Banham(960x640).jpg (frank banham, )
Frank-Banham(960x640).jpg (frank banham, )

A tavaly győztes Fehérvár végzett a második helyen a jégkorong Borsodi Magyar Kupában, miután a négyes döntő záró találkozóján 5-2-re legyőzte a csaknem félóráig remekül játszó házigazda miskolciakat.

A székesfehérváriak pénteken kikaptak a Dab.Doclertől és mivel a dunaújvárosiak szombaton a Miskolci Jegesmedvéket is legyőzték, biztossá vált, hogy az övék lesz a négyes döntő első helye, azzal együtt pedig az aranyérem is. Mivel mind a Sapa, mind a borsodi csapat nyert a Ferencváros ellen, ez a két csapat meccselt az ezüstért.

Meglepően indult a mérkőzés, ugyanis 11 perc után 2-0-ás miskolci vezetést mutatott az eredményjelző. A második harmad közepére dolgozta le a hátrányát a Fehérvár, majd még a szünet előtt újabb két gólt ütve került közel a sikerhez. A harmadik harmad elején Frank Banham ütötte meg csapata ötödik, saját maga második gólját, a Sapa végül 5-2-re nyert és második lett a Magyar Kupában.

A Miskolc és a Dunaújvárost vasárnap legyőző Ferencváros ugyan azonos pontszámmal végzett, de az egymás elleni eredmény a Jegesmedvéknek kedvezett, így ők a harmadikok.

Eredmény – Magyar Kupa, négyes döntő, 3. nap

Sapa Fehérvár AV19 – Miskolci Jegesmedvék 5-2 (0-2, 4-0, 1-0)
gól: Szirányi (31.), Banham (32., 45.), Kovács (35.), Yellow Horn (39.), illetve Knox (7.), Tóth (11.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik