Sport
női kézilabda válogatott (női kézilabda válogatott, )

Kikaptak női kéziseink a horvátoktól

Sport24
Sport24

2014. 03. 29. 19:55

Kétgólos vereséget szenvedett szombaton a magyar női kézilabda-válogatott a horvát A csapattól az Umagban zajló felkészülési tornán.

A magyar válogatott szerzett vezetést a második percben, majd az első félidőben a hajráig Németh András együttesénél volt az előny. A különbség a játékrész közepére háromgólosra nőtt (6-9, 7-10, 8-11, 9-12), a szünetig azonban a horvátok felzárkóztak, sőt fordítottak is.

A fordulás után a hazaiak jól védekeztek, egy-egy leindításuk sikerrel zárult, így szűk tíz perc elteltével négy góllal megléptek (22-18). A magyarok sem védekezésben, sem támadásban nem játszottak ekkor hatékonyan, ennek lett az eredménye a 27-21-es állás a 49. percre. A hajrában a magyar csapat némileg felpörgött, s végül két gólra felzárkózott a 13 találatig jutó Görbicz Anita vezérletével.

“A mérkőzés nagy részében a mutatott játékkal elégedett voltam – értékelt a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy jelenleg nem rendelkezik megfelelő cserékkel. – Az alapcsapatot pedig nem akartam végig játszatni.”

A magyar válogatott, amely pénteken 28-25-re győzte le a horvátok B együttesét, vasárnap ismét megmérkőzik a vendéglátók A csapatával.

A torna eredeti programja a héten megváltozott, mivel előbb a tunéziai, majd az angolai válogatott mondta le a részvételt.

Eredmény – Női kézilabda, felkészülési mérkőzés:

Horvátország-Magyarország 30-28 (16-14)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.