Sport

Már a Szolnok hátát nézi a mezőny

Stefan Mitrovic (stefan mitrovic, )
Stefan Mitrovic (stefan mitrovic, )

A Dózsa papírforma győzelmet aratott a férfivízilabda ob I.-ben, ezzel átvette a vezetést a bajnokságban.

A Szolnok nagy lehetőséget kapott arra, hogy az élre álljon, ugyanis a Szeged nagy bravúrt elérve nyert pénteken a címvédő Eger vendégeként. A Tisza-partiak szombat délelőtt a KSI-vel csaptak össze a Komjádi uszodában. A két csapat 10. fordulóban rendezett mérkőzését a szolnokiak nyerték meg, méghozzá hazai környezetben 17-9-re.

A Dózsa ezúttal sem hagyott kétséget afelől, hogy melyik a jobb csapat, a vendégek ugyanis már az első negyedben elhúztak öt góllal, a szünetben pedig 1-10 (!) állt az eredményjelzőn. A harmadik nyolc perc kiegyenlített játékot hozott, négy-négy találat esett mind a két oldalon és a negyedik negyedben is nagyobb ellenállást tanúsított a KSI, mint az első félidőben, azonban a hatgólos Stefan Mitrovic vezette vendégek újabb sikere egy pillanatig nem forgott veszélyben.

19-8-as győzelmével a Szolnok átvette a vezetést a tabellán, ráadásul a hátralévő három alapszakasz-meccsén az OSC-vel, a PVSK-val és az YBL-Waterpolo csapatával találkozik. Egyik sem tűnik megoldhatatlan feladatnak.

Eredmény – férfivízilabda ob I., 23. forduló

PVSK-Fűszért – Debreceni VSE 4-9 (1-2, 1-2, 1-2, 1-3)
OSC-Újbuda – BVSC-Zugló 14-14 (3-3, 4-3, 5-3, 2-5)
KSI SE – Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 8-19 (0-5, 1-5, 4-4, 3-5)
Széchenyi Bank-FTC – RacioNet-Honvéd 8-10 (1-2, 2-2, 3-2, 2-4)
Valdor-Szentesi VK – Lactiv-VasasPlaket 7-8 (4-3, 1-3, 1-1, 1-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik