Sport

Paksi diadal Kecskeméten

Atomerőmű (atomerőmű se, )
Atomerőmű (atomerőmű se, )

A magyar férfi kosárlabda bajnokság felsőházi középszakaszának rangadóján idegenben aratott 71-67-es sikert az Atomerőmű SE a KTE ellen. A Kecskemét későn eszmélt és már nem tudta megnyerni a találkozót.

A meccs kiegyenlített küzdelemmel indult, minimális hazai fölénnyel (10-7), Djeraszimovics két büntetőt is elrontott és Vaughn távolijával már a vezetést is átvette a vendégcsapat. A paksiak ezután Vaughn vezérletével el is húztak (12-19) és ugyan negyed végére feljött a KTE Hegedűs hármasával illetve egy büntetővel, a negyed végén még mindig néggyel vezetett a Paks (16-20) – írja a kezdo5.hu.

A második etapot pontatlanul kezdte az Atomerőmű, ám mivel a kecskeméti együttes sem volt pontos – elég csak Wittmann két kihagyott dobására gondolni –, a hazaiak nem tudtak közelebb kerülni, sőt Kovács Ákos triplájával az állás már 18-23 volt. Ezután Wittmann magára talált és egymás után három triplát is bedobott, ezzel újra a KTE-nél volt az előny (29-28), de a nagyszünetre kétpontos paksi vezetéssel mentek a csapatok.

Paksi fölényével folytatódott a találkozó, ahol a vendégek küzdését jól jellemezte a Vaughn által kierőszakolt fault is. Karahodzsics teljesítménye azonban újra visszahozta a KTE-t és az akkor szerzett 6 pontjával (46-47) újra szoros volt az állás. A hazaiaknál azonban ez csak egy fellángolás volt és a könyörtelen Atomerőmű kisebb előnyt szerzett (47-53), majd ezt a különbséget még növelni is tudta egészen addig, mígnem tíz lett közte, amiből 8 pontot sikerült megőrizni a negyed végére.

Az utolsó etapra is jellemző volt a sok hiba kecskeméti oldalról – főleg a büntetők terén –, ám a hírös városiak a hajrában visszajöttek a meccsbe (67-71), de már nem volt idejük még feljebb zárkózni, és végül megérdemelten nyert a Paks.

Eredmény – férfikosárlabda NB I., felsőházi középszakasz, 3. forduló

KTE-Duna Aszfalt – Atomerőmű SE 67-71 (16-20, 17-15, 16-22, 18-14)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik