Sport

Hegedűs 18 millió forintot kaszált Koppenhágában

póker (póker)
póker (póker)

A fiatal magyar játékos a második helyen végzett az Unibet Open Koppenhága versenyén, ezért 80 ezer dollárt, nagyjából 18 millió forintot kapott.

Múlt héten rendezték az Unibet Open Koppenhága főversenyét, melyen közel volt a magyar győzelem, de végül Hegedűs Emilnek be kellett érnie a második hellyel – írja a Poker.hu.

Csütörtökön kezdődött az Unibet Open 1 500 dolláros versenye a dán fővárosban, Koppenhágában. A teltházas torna végül 406 játékost vonzott, akik 545 ezer dollárral járultak hozzá a nyereményalaphoz. Összesen 45 főt díjaztak, az elsőnek nagyon szép summát 116 ezer dollárt tettek félre.

A mezőnyben egyetlen magyar játékos tűnt fel, ő viszont elképesztő menetelésbe kezdett. Hegedűs Emil a kilencedik legtöbb zsetonnal jutott a második, már kieséses szakaszt jelentő folytatásra, ahol szintén jól ment neki a játék, folyamatosan az első pozícióért volt harcban.

A második napon végül 14 főre csökkent a játékosok száma, a magyar zsugás a harmadik helyről várhatta a döntő napot. Itt már nem babra ment a játék, minden egyes rossz döntésnek súlyos ára volt, szerencsére a magyar játékos bírta a strapát, és a kilencfős döntőbe is bejutott.

Itt szolid játékkal képviselte magát, végül ő búcsúztatta az ötödik és a harmadik helyezettet is, és máris a párbajban találta magát a dán Frederik Brink Jensen ellen.

Bár nála volt az előny, ellenfele hamar fordítani tudott, és sajnos innen már nem is adta ki kezéből a bajnoki cím sorsát, nem sokkal később eldöntötte a párharcot. Az A-Q-J lapokat tartalmazó flopon kerültek allin, Hegedűsnél A-7 top pár, a Jensennél Q-J két pár volt, ami a turn hetes után elgyengült, de a river dámával visszaerősödött fullra, így Hegedűs alulmaradt.

Bánkódnia így sem kell azonban, ugyanis 80 200 dollárt, azaz 18 millió forintot nyert, míg Jensen 116 500 dollárral gazdagodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik