„Igazából zavart, hogy nem ment a tévében annyira a Paralimpia. Sok külföldi versenyzővel beszéltem, akiknek az országában leadták az egészet, és kiderült, máshol híres, és van múltja a parasportnak. Nálunk nem annyira. Nagyon nem fényezik ezt, persze mikor összejött egy arany, elkezdtek róla beszélni. De hamarosan ez is le fog csitulni, aztán nem lesz semmi, és csak reménykedhetünk, hogy minél több embert érdekel egyszer majd a parasport” – mondta ezt még anno 2008 őszén a velvet.hu-nak adott interjújában Sors, akinek lássuk be, igaza lett.
Az 1991-es születésű Ponty – mert úszóberkekben csak így becézik – kilenc évesen kezdett el úszni végtaghiányosan, ugyanis egy születési rendellenesség következtében nem fejlődött ki a jobb keze. Edzője már akkor is Petrov Anatoli – ahogy ő mondja, Toja bácsi – volt, akivel már első évében sikereket ért el: egy budapesti versenyen két ezüstöt és egy bronzot nyert.
Fotó: MTI
Elmondása szerint akkor szerelmesedett bele a sportba, s hosszú évek kemény munkájának köszönhetően fantasztikus eredményeket tudhatott magáénak a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon. Három érmet gyűjtött össze, két bronzot 100 illetve 400 méter gyorson, illetve 100 méter pillangón elsőként csapott célba, ezzel olimpiai aranyérmet nyerve. Mindezt 17 évesen, úgy, hogy két esztendővel korábban már volt egy bronzérme a világbajnokságról, 2007-ben pedig világcsúcsot úszott 100 pillangón.
A versenyt követően nem kertelt Sors: „Azért észre lehetett venni, hogy jöttek új emberek az életembe, voltak olyanok, akik eddig nem törődtek velem, most meg kitüntettek a figyelmükkel, de velük nem foglalkozom.”
Fittyet hányva az érdekemberekre készült tovább, a következő világverseny a 2010-es vb volt, s csodák csodájára vagy sem, Sors Tamás ekkor is verhetetlen volt 100 méter pillangón, újabb aranyat tehetett be vitrinébe és igen csendesen, de annál elszántabban várta a 2012-es londoni paralimpiát. Sokat nem változott a helyezet a négy esztendővel azelőtti játékokhoz: 100 méter pillangón ismét ő nyert, 400 gyorson viszont ekkor ezüstöt, míg 100 gyorson ugyanúgy bronzot gyűjtött be.
„Elhatároztam, hogy nem fogok már stresszelni. Ha nem akarom annyira a győzelmet, talán még jobb eredményeket hozok Rióból” – nyilatkozott hazaérkezése után D. Tóth Krisztának Sors Tamás. „Sokszor gondolkodom azon, hogy menne az úszás, ha egyszer csak kinőne a kezem. Lehet, hogy nem tudnék ilyen sikereket elérni, talán nem is úsznék. Ha beugrom a vízbe, én ugyanúgy érzem magam, mint Phelps.”
Sors Tamás öt éven keresztül volt veretlen 100 méter pillangóban. Igen, öt hosszú esztendőn át egyszer sem talált legyőzőre a parasportolók közt a magyar versenyző. Sorozata tavaly nyáron szakadt meg, Montreálban hiába vezetett 75 méteren át, Federico Morlacchi megelőzte és Sors előtt ért célba, aki így ezüstérmet vehetett át a ceremónián.
Nem kérdés, hogy Sors neve kevesebbeknek cseng ismerősül, mint mondjuk Hosszú Katinkáé, vagy Gyurta Danié. Pedig egy olyan magyar sportolóról beszélünk, aki végtaghiányosan tartja sakkban a világot 100 méter pillangóban. Félreértés ne essék, Gyurta és Hosszú érdemeiből ez mit sem von le.
Fotó: MTI
2012-ben a londoni olimpiai bajnok magyarok 35 millió forint prémiumot kaptak, míg aranyérmes paralimpikonjainkat – köztük Sors Tamás is – „csak” 23 millió forinttal jutalmazták. A Magyar Paralimpiai Bizottság két vezetőjének külön tett, de egybehangzó nyilatkozatai akkor arról árulkodtak, hogy a díjazás szerintük vállalható.
Gömöri Zsolt elnök és Deutsch Tamás alelnök is egyetértett a jutalom összegében, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy megmagyarázhatatlan mértékben aránytalannak tartják az olimpiai ciklusok közötti felkészülési támogatás elosztását épek és fogyatékosok között, így a jövőben mindenképpen ennek orvoslását javasolták. Hogy orvosolták-e, arról talán az érintettek többet tudnának mesélni.
Ami viszont biztos: a 70′-es években még tárgynyereményt kaptak a paralimpikonok, a 90′-es években a legmagasabban díjazott olimpikonok prémiumának 10 százalékát érte el a paralimpiai jutalom. A 2000-es olimpia után újra változott az arány, akkortól az olimpiai díjazás 50 százalékát kapták az olimpikonok, és ez volt érvényes egészen 2012-ig.
Végül visszakanyarodva az eredeti témához, Sors Tamás egy rendkívül optimista és pozitív gondolkodású egyéniség. A következő, a Boldogság Magazinban megjelent eszmefuttatása talán mindent elárul személyiségéről.
„Sosem tűztem ki magam elé teljesíthetetlen célt. Nem éreztem, és azóta sem érzem magam testi fogyatékkal élőnek. Nem fejlődött ki a jobb kezem, és akkor mi van? Ugyanúgy eszem, iszom, alszom, mint bárki más, ugyanúgy szomorkodom vagy örülök, mint azok, akiknek minden testrészük ép. Ez a legfontosabb, de talán a legnehezebb is. Ha ezt sikerül fejben rendbe tenni, már félig nyert ügye van az embernek.”
Sors Tamásnak és minden magyar parasportolónak több jár a tapsnál.
