Sport

Babos még csak 20 éves, de már 150 milliót keresett

Babos-Timea(960x640).jpg (babos tímea, )
Babos-Timea(960x640).jpg (babos tímea, )

Babos Tímea, a női egyes mezőnyének jelenleg legelőrébb rangsorolt magyar teniszezője 2011-ben kezdte pályafutását, s sikerei révén szűk három év alatt már rengeteg pénzt teniszezett össze.

Timi először 2009-ben jelent meg a teniszpályákon, s már ekkor látszott, hogy nagy reménységről van szó. Akkor még csak ITF-tornákon vett részt, kétszer egyesben, egyszer pedig párosban nyert.

Egy évvel később már szabadkártyát kapott a budapesti WTA-tornán, emellett pedig összegyűjtött még hét serleget ITF-versenyeken, melyekből hármat egyesben, négyet pedig valakivel az oldalán sikerült megszereznie.

2011-et írtunk, mikor többek közt a US Open selejtezőjében is indult a magyar lány, s bár búcsúzott, ez is hatalmas sikernek számított az akkor még csak 18 esztendős Babosnak. Challenger tornákon tovább gyarapodtak sikerei, nyolc győzelmet tudhatott magáénak az év végére.

Fotó: Europress fotóügynökség

Rá egy évre jött az áttörés: Babos bekerült a világranglistán a legjobb százba: miután Monterreyben tornát nyert, a 107. helyről a 68.-ra lépett előre. WTA-tornákon ekkor már rendszeresen indult, az olimpián és Wimbledonban is bejutott a második fordulóba. Könyöksérülése hátráltatta, hiszen Osakában és Luxemburgban is visszalépett.

Tavaly főleg párosban remekelt, mondhatni brillírozott Timi: Bogotában, Monterreyben, Marrákesben, Taskentben és Szucsouban is diadalmaskodott, csupán egyszer, Hobartban kapott ki fináléban. Egyesben nem az ő éve volt, mindössze háromszor jutott második körbe, ahol rögtön ki is esett, tizenegyszer pedig már vagy az első körben vagy a selejtezőben búcsúzni kényszerült.

Ez a tendencia sajnos idén is folytatódott, nem sikerült még meccset nyernie, bár sokszor három szettben, nagy csatában kapott ki aktuális ellenfelétől, s a szerencsével is hadilábon állt. Párosban viszont már volt sikere, hiszen január elején Lucie Safarovával az oldalán megnyerte a Sydneyben zajló, 710 ezer dollár összdíjazású, keménypályás tornát.

Nyílvánvalóan nem csak serleg és dícséret jár a tornagyőzelmekért és sikerekért, a WTA kemény összeget fizet még az első fordulós vereségekért is. A WTA honlapján mindenki megnézheti, hogy egy-egy játékos mennyi pénzt keresett az adott évben, vagy épp pályafutása során. Mi most Babos Timi keresetének néztünk utána.

A 20 esztendős magyar lány 2014-ben eddig 83 ezer dollárt – azaz átszámítva nagyjából 17 millió forintot – teniszezett össze, karrierje során pedig már 633 ezer dollárt, nagyjából 150 millió forintot utaltak át számlájára a versenyek szervezői.

Fotó: Europress fotóügynökség

Így állt Babos anyagilag 2012-ben

Soknak tűnhet a pénzösszeg, de megérdemli. Nem csak azért, mert rengeteget edz és dolgozik Babos, hanem mert bizony rengeteg költséggel is jár ez a sportág is.

Édesapja 2013 nyarán a Marie Claire-nek adott interjút, melyben elmondta, hogy a junior korosztályig nincs pénzdíjazás a versenyeken, a kiadás tehát a versenyző 18 éves koráig temérdek, a bevétel viszont csak a legjobb felnőttek sajátja.

„Kéthetente kell egy új cipő, ez páronként 25 ezer forint, évente 600 húrkészletet használunk el, ez pedig darabonként négyezer forint. 15 ütője van, mindegyik nagyjából 30 ezer forintot ér. Ha a kilométereket számítjuk, Timi egy év alatt négyszer körberepülte a Földet. Volt olyan, hogy három napon belül Mexikóban és Japánban is játszott” – mondta Babos Csaba, majd hozzátette, Tímeára nagyjából évente 15 millió forintot kell költeni, ezt az árat a család, a teniszszövetség és legnagyobbrészt a szponzorok teszik össze.

Babosnak van már menedzsere, sportszer- és ruhaszponzora is, cserébe pedig egy szigorú szerződése, amely kiköti, mit kezdhet az életével, és a bevételeiből mennyit kell átadnia.

S csak hogy legyen egy kis összehasonlítási alapunk: a jelenlegi világelső Serena Williams, aki az aktív női teniszezők közül eddig a legtöbbet kereste pályafutása alatt, jelenleg majdnem 55 millió dollárt nyert versenyeken, ami úgy 12 milliárd forintnak felel meg. Azt kell mondjuk, ő is megérdemli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik