Sport

Szerintünk ez a világ legdurvább versenye

Dallas Seavey 1600 kilométeren és nyolc napon keresztül, hóban, fagyban, szélben húzatta magát a kutyákkal. Megnyerte az Iditarodot.

Ok, de mi az az Iditarodot? A birkózóbajnokként és egy alaszkai televíziós túlélőshow résztvevőjeként is ismert Dallas Seavey a nagyapja, Dan Seavey által 1973-ban alapította a szánhúzó versenyt.

A kutyák és a versenyzők azt a történelmi útvonalat követik, amelyet először tett meg 1925-ben néhány musher – szánhajtó – Alaszka végtelen hómezőin keresztül, kutyák által vontatott szánokkal, hogy gyógyszereket juttassanak el a diftériajárvány által fenyegetett településre.

1600 kilométer, hóban, fagyban, szélben, egyhuzamban. Nem semmi. Simán viszi a pálmát a világ legdurvább versenye címért…

Dallas Seavey a beérkezésnél azt hitte harmadik
Fotó: MTI

Dallas Seavey, a két évvel ezelőtt is nyert, idén ráadásul rekord idő –  8 nap, 13 óra, 4 perc és 19 másodperc – alatt ért célba. Sportnyelven szólva hosszú hajrát nyitott: az utolsó 120 kilométeren az élen haladó Jeff King négyszeres bajnokot és Aliy Zirkle “örök másodikat” előzte meg. King mindössze 40 kilométerrel a finis előtt kényszerült feladni a versenyt az erős szél miatt, amely hófúvásokkal terítette be az utolsó szakaszt.

)

A Seavey család igazi szánhúzó dinasztia. A nagypapa, az alapító Dan. A papa, Mitch két alkalommal győzött, legutóbb tavaly, 53 évesen a legidősebb versenyzőként!!!

A versenyen 70, köztük első ízben különösen sok skandináv csapat indult útnak március 2-án Anchorage-ból a Bering-tenger partján fekvő Nome városba. A győztes jutalma 50 ezer dollár és egy teherautó, az őt követő 29 versenyző egyre csökkenő pénzjutalomban részesül. Az 1049 dolláros alapjutalmat mindenki megkapja, akinek sikerül célba érni.

Íme egy kis ízelítő, hogyan is zajlik a valóságban a verseny:

)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik