Sport

Gusztustalan volt Görbicz lefejelése, mondja a bíró

Sport24
Sport24

2014. 03. 10. 18:04

A Buducsnoszt Podgorica-Győri Audo ETO mérkőzés dán játékvezetője, Henrik Mortensen a találkozó után nyilatkozott az esetről.

Mint azt megírtuk, a győri lányok döntetlent értek el a montenegrói együttes otthonában, a kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

A meccs utolsó percében a hazaiak részéről Milena Knezsevics nemes egyszerűséggel lefejelte Görbicz Anitát, a magyar klub csapatkapitánya pedig elterült a földön.

Hétfőn Kelecsényi Ernő, az ETO elnöke leszögezte, eljuttatják a felvételeket az Európai Kézilabda Szövetséghez (EHF), és megteszik a szükséges lépéseket, hogy feljelenthessék Knezsevicset.

Görbicz Anita (görbicz anita, )

Az MTI megkeresésére az EHF gyorsan reagált: elmondták, a győriek panasza, a csatolt felvétel, illetve a hivatalos jelentés beérkezett a szervezethez. Jelezte, hogy az esetet hamarosan megvizsgálják, s ezt követően döntik el, indítanak-e fegyelmi eljárást.

Az europamester.dk dán lap megszólaltatta a meccsről hazafelé tartó játékvezetőt, Henrik Mortensent, így már a találkozó bírája is elmondta véleményét a történtekről.

“Sajnos nem láttuk a jelenetet, ami nagyon bosszantott minket. Ez egy piszkos, gusztustalan mozzanat volt, azonnal piros lapott kellett volna adnunk neki” – mondta Mortensen, majd hozzátette, ez egy kiemelten fontos meccs volt, így még inkább bosszantja őket a hiba.

“A meccs hajrájában nagyon közel álltak a játékosok egymáshoz, ráadásul éppen egy szabaddobásra figyeltünk, amikor a fejelés történt. A lefújás után többször is visszanéztük a jelenetet, hogy mit csinálhattunk volna másképp, de tudom, ez nem mentség.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Kijini Primary School students learn to float, swim and perform rescues on Tuesday, October 25, 2016 in the Indian Ocean off of Mnyuni, Zanzibar.
—
Daily life in the Zanzibar Archipelago centers around the sea, yet the majority of girls who inhabit the islands never acquire even the most fundamental swimming skills. Conservative Islamic culture and the absence of modest swimwear have compelled community leaders to discourage girls from swimming. Until now.

For the past few years, the Panje Project has made it possible for local women and girls to get into the water, not only teaching them swimming skills but aquatic safety and drowning prevention techniques. The group has empowered its students to teach others, creating a sustainable cycle. Students are also provided full-length swimsuits, so that they can enter the water without compromising their cultural and religious beliefs.

While the wearing of full-length swimsuits may be seen as subjugation, donning one in order to learn a vital life skill, which has long been and would otherwise be forbidden, is an important first step toward emancipation. Education — whether it be in or out of the water — serves as a springboard providing women and girls the empowerment and tools with which to claim their rights and challenge existing barriers.

The rate of drowning on the African continent is the highest in the world. Still, many community leaders have yet to warm up to the idea of women and girls learning to swim. The swimming lessons challenge a patriarchal system that discourages women from pursuing things other than domestic tasks. It is this tension of the freedom one feels in and under water juxtaposed with the limitations imposed upon Zanzibari women that is at the heart of this series.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.