Sport

Feljelentik a Görbiczet lefejelő montenegróit

Kelecsényi Ernő a Győri Audi ETO KC elnöke videofelvétellel alátámasztva fordul az Európai Kézilabda Szövetség illetékeseihez, amiért  a vasárnapi BL meccsen Milena Knezsevics lefejelte Görbicz Anitát.

„Elküldjük a véleményünket és a videofelvételeket az EHF-nek annak érdekében, hogy tiltakozzunk és megpróbáljuk megszüntetni ezt a fajta elfogadhatatlan, inkorrekt, pályára nem való magatartást” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke a Magyar Rádiónak.

A klub dühét és a feljelentést végső soron a 26-26-os eredményt hozó Podgorica elleni mérkőzés utolsó percében történő fejes váltotta ki, amikor Milena Knezsevics még Zinedine Zidane-nál is csúnyábban lefejelte Görbicz Anitát.

Kelecsényi hozzátette: a podgoricai csapatnak ez a játékstílusa, amelynek fegyvere a megfélemlítésen alapul, de ez most túllépett egy határon. „Két évvel ezelőtt vegyes megítélés fogadta a Bajnokok Ligája-döntő utáni nyilatkozatomat, ám az akkor is tapasztalt játékstílusnak véleményem szerint egyenes következménye az, amit most láttunk, hogy egyes játékosok képtelenek uralkodni magukon” – tette hozzá Kelecsényi.

Maga a sértett is az ügy szabályszerű lezárását várja: “A felfokozott meccshangulatban gyakran előfordul, hogy egy-egy játékos elveszíti a türelmét. A tegnapi sportszerűtlen viselkedést nagyon nehezen viseltem, csak mára sikerült lehiggadnom. Bízom benne, hogy a klub beadványa eléri a célját, és a sportszerűség megmarad a kézilabdapályán” – nyilatkozta hétfőn a győri csapatkapitány.

A Nemzeti Sport megkeresésére hétfő reggel az EHF-nél úgy reagáltak, hogy annak ellenére tisztában vannak az mérkőzésen történtekkel, hogy a bírók nem vették észre az esetet, és a meccs jegyzőkönyvében nem rögzítették azt. Jelenleg egyelőre várják a hivatalos jelentések beérkezését. Az EHF rendszere azonban nem zárja ki, hogy e nélkül, pusztán videofelvételek alapján is fegyelmi eljárás induljon a vétkes játékos ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik