Sport

Kovács Katinak lánya lesz

A hatodik hónapban jár, de nem hagyott fel a mozgással az olimpiai bajnok kajakos. Gyermekének a Luca nevet szánja és egyelőre nem foglalkozik Rióval.

Minden idők legsikeresebb kajakosa 37 évesen döntött úgy, hogy családot alapít párjával. Tavaly decemberben derült ki, hogy várandós. A kajakos a hatodik hónapban van, már most nagyon megváltozott az élete, de a sportról nem mondott le teljesen. Természetesen kevesebbet, de ugyanúgy edz, mint eddig.

„Feldob, hogy napi másfél-két órát a sporttal töltök. Akadnak olyan napok, amikor egy perc nyugtom sincs, de vannak sokkal nyugisabb időszakaim is. Olyankor a gondolataim a jövőn járnak. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha megérkezik Luca, hogyan tudom majd alakítani az életem” – árulta el a sportoló a SportKlub, Meztelenül című adás forgatásán.

Ebből az is mindjárt kiderül, hogy leány gyermeket vár. „Nem érzem, hogy az állapotom egyelőre gátolna abban, hogy továbbra is rendszeresen mozogjak. Egyedül a futást hagytam abba, mert nagyon sokan mondták, hogy nem tanácsos,  pedig nagyon jól esett” – mesélte Kati.

A MezTelenül stábja a riói olimpiával kapcsolatos terveiről is kifaggatta kajak klasszisunkat. „Nehéz erről beszélni, mert nagyon szeretném, és nagyon jó érzés lenne, ha ott lehetnék, de nem tudom, milyen jövő áll előttem” – tette hozzá a kajakozó.

Terhesség és testedzés

Kati súlyzóját elnézve eszünkbe juthat annak az amerikai nőnek az esete, aki a terhessége 8. hónapjában is folytatta testépítő-edzéseit, és hatalmas súlyokat emelt óriási pocakjában. A nőt sokan kritizálták, az orvosok is általában maximum könnyebb mozgást, a megerőltetés mellőzését ajánlják, nehogy beinduljon a szülés.

Sportolás közben szült, viszont nem tudta, hogy terhes – erről tegnap adtunk hírt, és máskor is előfordult, hogy egy asszony nem tudta, miért nem jön meg a vérzése, és miért nő a hasa, sőt miért vannak altesti fájdalmai – a vécén ülve jött rá az okokra.

Amúgy a terhesség alatt ezek a legnagyobb kockázati tényezők, ezekre ügyeljen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik