A telefonban megegyeztünk, hogy az egri búcsúról nem beszélünk…
Beszélhetünk, de nem akarok rosszat mondani senkiről. Nem szeretem a „kirúgott edző tökösen megmondja a valóságot” forgatókönyvet.
Pedig ön általában tökösen meg szokta mondani. Épp ezért furcsa, hogy most magában tartja azt, amit gondol…
Utoljára 11 éves koromban rúgtak ki a Cukor utcai Apáczai Gyakorló Iskolából. Egy fatális véletlen folytán ledobtam az igazgató fejéről a kalapot hógolyóval. De tényleg nem akartam. Azóta sem volt ilyenben részem, nem tudom, hogy milyen a kirúgási etikett. Kilenc és fél éves volt ez a kapcsolat, most úgy gondolták, nem számítanak rám. Rosszat miért mondjak rájuk? Természetesen még mindig van bennem fájdalom, sértettség, rossz érzés és ezek keveréke, és most még nem tudok jól visszaemlékezni az ott töltött időre, talán soha nem fogok tudni. Egy búcsú, ami lehet, hogy öt szó lett volna a közönség előtt, jól esett volna.
Fotó: MTI
Még nem zárta ki a klub ennek a lehetőségét, hiszen a közleményben arról írtak, hogy megadják majd a módját.
Mindig a házasságra tudok asszociálni. Ha a feleség kirúgja a férjét tízévnyi házasság után, akkor el tudja azt valaki képzelni, hogy aztán leülnek, és a férj szózatot intéz a feleségéhez, meg annak rokonaihoz? Van ilyen?
Furcsa lenne.
Eleve, a közlemény ide vonatkozó mondata így kezdődött: „Mindazonáltal”. Szerintem a „Mindazonáltal”-lal kezdődő összes mondat baromság, úgy általában is.
A pályafutása során volt még olyan hasonló eset, amikor jobbnak látta, hogy hallgat?
Szerintem sok ilyen pillanat akad egy ember életében. Elég csak a rijekai 20-7-es vereségre, az utolsó mérkőzésemre gondolni. Botrányos játék volt, ez tény. A meccs végén bementem az öltözőbe és azt mondtam a srácoknak, hogy mindenki menjen haza, vacsorázzunk meg, és majd utána beszéljünk. Megint csak a házasság példája: a béke, a nyugalom érdekében sokszor hallgat az egyik fél, később meg higgadtan értékelik a helyzetet. Szerintem indulatra igenis szükség van, de csak akkor, ha az építő jellegű. Igazán őszintén négyszemközt vagy a csapat előtt sikerült mindig megbeszélni a problémáinkat. A közvéleményre nem tartozik az, hogy egy kirúgott edző, és itt nem csak rólam van szó, mit lát a kirúgása mögött. Szánalmas lenne erről beszélni.
Ha már a házasság hasonlata: érezte azt a tíz év alatt, hogy megcsalták?
Ezt már korábban elmondtam, csak nem írták meg normálisan. Úgy érzem, frenetikus éveink voltak: megismerkedtünk, hatalmasakat szexeltünk, minden tök jó volt. Aztán most az egyik fél a kapcsolatból úgy érzi, kapott egy nemi betegséget a másiktól.
Szerencsére a betegségek többségét lehet gyógyítani…
Igen, egy-két tabletta segíthet, és utána az ember csak a szépre emlékszik, arra, milyen jó is volt a szex. Viszont én ezeket a tablettákat még nem kaptam meg.
Könnyen befogadták annak idején Egerben?
Nem. Eleve nem egy nagyon befogadó város, erős a lokálpatriotizmus. Ugyanakkor meg kellett küzdenem azzal, hogy egy őrültnek tartottak már tíz éve is a medence partján történő események miatt. Alapjában véve viszont nem vagyok egy békétlen ember. Markánsan hallatom a hangom, amivel két dolgot érek el. Miattam nem szoktak mellébeszélni, másrészt kiüvöltöm magamat, és így nem lesz fekélyem, amivel az egyik betegséget kipipálhatom. Az őszinteségem miatt nem volt konfliktusom senkivel sem Egerben. Sőt, nem mondom, hogy megszerettek, de befogadtak, és volt egy réteg, aki szeretett.
Fotó: MTI
Tíz évet élt ott. Egri lett valamennyire?
Úgy gondolom, hogy igen, de ez az érzés egy pillanat alatt elment. Viszont úgy látom, ha Egerben születtem volna, és ugyanez történik, akkor sem érezném magam most egrinek. Nagyon tisztelem a klubot, amiért így felépítette magát. A Fradiban kezdtem el játszani, folyamatosan telt ház és fantasztikus nézők előtt vízilabdáztunk. Amikor a BVSC-ben edzősködtem, soha nem volt igazi közönség, a 12 év alatt talán kétszer volt tele az uszoda. És aztán itt volt Eger, ahol nem tudok másként nézni a közönségre, csak tisztelettel és csodálattal. A nyolcadik ember volt, ráadásul nem egy bunkó és fanatikus bagázs szurkolt a csapatnak. Ha nem játszottunk jól, megvolt a kritika, ha jól, akkor megvolt a túlzásba vitt ünneplés. Egernek erre a felére jó szívvel gondolok vissza.
19 évet töltött a Fradiban. Fradista?
Mikor elkezdtem a labdát rúgni, mindenáron Albert akartam lenni. Sokat jártunk apukámmal meccsre, én is, fradista lettem, ott kezdtem el úszni, mellesleg apukám ott volt úszóedző. Aki egyszer fradista lesz, az az is marad.
Csak azért kérdezem, mert hallani olyat, hogy a Fraditól is megkeresték. A majdani döntésében ez a kötődés is meghatározó lesz?
Meglehet, de nem szeretném elkapkodni a döntésemet. Valóban megkeresett több csapat, a Ferencváros is, külföldi csapat, fővárosi és vidéki is. Elsődlegesen az motivál majd, hogy szeretnék még dolgozni, valami olyasmiben részt venni, amiben látok egy a vízilabdát is előrevivő dolgot. Nagy szavak, de ha van egy öregedő festő, akkor az már nem feltétlenül csak uszodát akar tapétázni, szeretne egy-két képet is festeni. Túl sok képem már nincs, de néhányat még én is festenék.
Ilyen helyzetben az ember talán jobban megérzi, kikre számíthat. Sok barátja van?
Nem tudom. Kaptam sok sms-t, meg telefont, és ezekből nagyon sok tűnt őszintének. Persze az ember ilyenkor érzékeny, a rossz dolgokat még rosszabbnak látja, a jó dolgokat nagyon szépnek. Nem akarok levonni következtetést, akik közelebb állnak hozzám, ugyanúgy ott maradnak, akik távolabb voltak, nem jönnek közelebb. Nem hozott plusz vagy mínuszt az életemben a közelmúlt.
Fotó: MTI
És úgy általában mennyire jó „banda” a magyar vízilabda-társadalom?
Mi egy olyan viszonylag nagy család vagyunk, ahol egyfelől nagyon szétszóródtak a családtagok, másfelől nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, de azért nem annyira… Egy példa erre: úgy harminc évvel ezelőtt volt egy válogatott torna a Szigeten, és montreali csapattársaimmal megbeszéltük, hogy kimegyünk. Jött a hír Kuvaitból, hogy Molnár Endre, aki akkor ott dolgozott, hazatér a nyáron. Gondoltuk, majd lejön hozzánk. Meg is jelent, megöleltük egymást, Faragó Tamás meg így szólt, nagyon frappánsan: „Endre, nagyon örülünk, hogy itt vagy, de senki se várt.” A szűken értelmezett szakmát tekintve is ugyanez a helyzet: évek óta mondjuk, hogy kellene valami egységes koncepció, jó lenne a magyar pólót kicsit uniformizálni, egységesíteni. De nem: amikor elmondja az egyik jó edző vagy a szövetségi kapitány vagy a juniorok kapitánya, hogy mit vár, akkor mindenki bólogat, majd azért magában megjegyzi: ok, na de ezt azért én jobban tudom.Persze, lehet, hogy épp ezért jó a magyar póló: elfogadunk dolgokat, de azért egy kicsit mindig jobban tudjuk…
A vízilabda egésze jó irányba halad?
Nem. Két alapvetést mindenki elfogad a vízilabdában, mégsem történik semmi. A sportágat úgy találták ki, hogy süt a nap, kék az ég, égszínkék a víz, amiben sárga a labda és lebarnult emberek játszanak, miközben félmeztelen, napozó emberek jókedvűen nézik a parton, mi történtik. A vízilabda kimondottan nyári sportág, de nem játsszuk akkor. Akkor lesz népszerűbb a póló, ha többen nézik. Mikor mennek ki többen? Nyáron. Kinek van kedve kimenni egy lélekromboló uszodába november 9-én havas esőben? Júniusban a Margitszigetre kisétálni kora este, mikor a jegenyefák mögött megy le a Nap, gyönyörű érzés. Mindenki így gondolja, Európában is, mégis télen játsszuk, ez elmondhatatlanul abnormális dolog. Mindent azzal indokolnak, hogy az olimpiát nyáron rendezik, így a világversenyeket is akkor kell rendezni. Más sportágban, így kézilabdában sem nyáron van a vb, mégis ott vannak a nyári olimpián. Hogy mi az oka ennek a bénaságnak? Nos, az, hogy van 10-20-30 ember a vezető testületekben, akik szintén szívesebben utaznak, mondjuk egy görögországi vbre augusztusban, mint januárban. Amíg nem nyáron pólózunk, nem lesz előrelépés. A vízilabda másik nagy problémája, hogy a többi sportággal ellentétben nem tekint komoly büntetésként a kiállításra. Ma már az edzőknek nem vízilabdázni kell megtanítani a játékosokat, csak arra: legyenek nagyok, erősek, csináljanak kiállítást, a többit majd megoldják a többiek. Ez borzasztó. A vízilabda nem változik meg, amíg a büntetés nem lesz büntetés.
Tehát nem értett egyet a Komjádi-kupás kísérlettel, ahol a kiállított játékos azonnal visszatérhetett a mezőnybe?
Az egy kétoldalú kísérlet volt, hiszen kétségtelen, hogy a nézők számára leegyszerűsödött a játék. Sok gól volt, a játékosok nem akartak szabálytalankodni. Ebben a tekintetben jó ötlet volt, de ahhoz a vízilabdához, amit mi magyarok játszunk 80-100 éve, ahhoz semmi köze nem volt. Kicsit olyan volt, mintha a hokisoknak azt mondanánk, ne érjenek egymáshoz. Mi megszoktuk, hogy vannak emberek, akik bemennek a vízbe, és megküzdenek a labdáért. Itt bementek, és nem küzdöttek.
Fotó: MTI
Nem gondolt arra, hogy sportdiplomáciai útra lép, és keresztülvigye az elképzeléseit?
Ez a kérdés felért egy sértéssel. Isten ments! Olyan, mintha azt kérdezte volna, nem gondoltam-e, hogy politikus leszek.
Edzőként vagy játékosként könnyebb sikereket elérni?
Nem tudom. Mindkettő iszonyú nehéz, de néha mindkettő nagyon könnyű. Inkább azt tudom megmondani, melyik a jobb.
Melyik?
Játékosként sikert elérni. Az edzőnek mindig ott van az agyában: tudok valamit tenni a győzelemért, persze, de csak egy kicsit. Ahhoz, hogy egy csapat megnyerjen egy meccset, a játékosoknak kell hozzátenniük a pluszokat. Az övék a 95 százalék, az edzőé 5. Borzalmas, amikor az ember nem tud segíteni. És hát azért is jobb játékosként győzni, mert egy vízilabdázó huszonéves, egy edző meg harminc, negyven, ötven egynéhány…
Mit szól a Manchester United teljesítményéhez? Látta a pireuszi meccset?
Megnéztem igen. Annak idején a United miatt fizettem elő a Digi Sportra is. Az a fajta manchesteri drukker vagyok, aki eleinte idegeskedett, anyázott egy kicsit, ma már inkább csak legyintek. Nyilván a koncepcióval van baj, viszont most abban a periódusban van a csapat, amikor már soha semmi nem fog bepattanni, amikor már semmi nem fog működni. Ez valamikor persze átfordulhat, és utána elindulhat egy felfelé ívelő időszak.
Tehát nem rúgná ki David Moyest…
De, én David Moyest mindenképpen kirúgnám. Ugyanis nem érzem benne a nyerőembert. Moyes egy meccsen sem akar kikapni. Egészen más viszont az az edző, aki minden meccset meg akar nyerni.
Voltak a pályafutása során hasonló mélypontok, mint most a manchesterieké? Ha igen, olyankor mi lendítette tovább a csapatot?
Egyszerű a válasz. Gyarmati Dezső, aki belőlem olimpiai bajnokot csinált, és aki egyébként engem bevallottan sokáig nem szeretett, mondta azt: amikor nem megy a játék, akkor vissza kell menni az alapokig. Le kell mindent egyszerűsíteni. Ha valami nem működik, le kell csupaszítani a dolgot, össze kell tenni egy borzasztóan egyszerű védekezést, hogy ne tudja elrontani a játékos, hogy legyen sikerélménye. Nem ilyenkor kell megváltani a világot, helyette a legprimitívebb dolgot és taktikát kell a játékossal végrehajtatni. Minél több sikerélménye lesz a csapatnak, annál jobban fel tudja építeni magát.
Nem beszéltünk a balhékról.
Beszéljünk!
Fotó: MTI
Jót mosolyogtam, mikor a beszélgetésre készültem: a Wikipedián külön fejezet foglalkozik a büntetéseivel, azzal a megjegyzéssel: „Ez a szakasz erősen hiányos”. Valóban, csak 2009-ig taglalja a büntetéseket. Azután olyan sok azért már nem volt, nem igaz?
Igen, a 2007-es Méhes-ügy után már váltottam. A balhékkal el lehetett bizonytalanítani a bírókat. Ha a csapatnak nem megy, valaminek történnie kell. Nálam egy idő után ez átfordult, mert kiismertek, felkészültek belőlem. Tudták, hogy eljön a show, jöttek a piros lapok, és aztán a saját csapatom zavarodott meg leginkább. Akkor már azt mondtam, vissza kell venni, és nem csináltam semmit. Naná, hogy akkor meg ez volt furcsa a játékvezetőknek. Sakkjátszmák voltak ezek, nem háborúk. Sokszor megkaptam, hogy idióta vagyok, de miután most elküldtek Egerből, volt egy jelentős része a játékvezetőknek, akik felvetették, legyek én a Játékvezetői Testület vezetője. Azt hiszem, ennél nagyobb visszaigazolást és elismerést nem kaphatok.
Nem akarok újabb sértéssel élni, de gondolom, nem érdekelné a feladat.
Szerintem baromi jó dolog lenne, viszont mint említettem, még szeretnék dolgozni. Ráadásul összeegyeztethetetlen a munkámmal, így okafogyottá vált, maga a gondolat is.
Ki nyeri a bajnokságot?
Pár hete jó szívvel azt mondtam volna, hogy az Eger. Esélyes az Eger, ahogyan a Szolnok is. És aztán ott van a nehéz anyagi helyzetben lévő Szeged, ahol a játékosoknak plusz motivációt ad ez a nem várt szituáció, így nekik is adnék 30 százalékot. 35-35-30 százalék. Most így gondolom.
