Sport

Olimpia: kikelt Hugoo, a győri kakas

eyof (eyof, hugoo, borkai zsolt)
eyof (eyof, hugoo, borkai zsolt)

Győr rendezheti meg a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Csütörtökön bejelentették, hogy nevezték el a nagyszabású esemény kabalafiguráját.

Az már korábban eldőlt, hogy Magyarország rendezheti meg a nagy olimpiához teljes mértékben illeszkedő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt rendezendő fesztivált, ami az EYOF rövidítést viseli.

Ennek okán lesz olimpiai láng, olimpiai falu, nyitó- és záróünnepség, az ötkarikás játékok jelképeit használja majd a város és a szervező-bizottság, és hangulatában is idézi majd a négyévente megrendezendő olimpiát a 2017-es dzsembori.


Hugoo lett a neve a kakasnak

A kabalafigurát is ismerjük már, egy kakas lesz, csütörtökön pedig Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy Hugoo-nak hívják majd a kis állatfigurát. Nem volt nehéz szerinte a választás a javaslatok között, hiszen a “Hu” hazánkat jelöli, a “go” pedig a biztatást.

Nyolc napig Győrre figyel majd a világ, de legalábbis Európa, ez egyébként a harmadik legnagyobb olimpiai esemény. Kilenc sportágban küzdenek majd a 14 és 17 év közötti fiatalok. Ezek a következők: atlétika, kerékpár, torna, cselgáncs, tenisz, kosárlabda, kézilabda és röplabda. 49 ország 3200 fiatalja érkezik Magyarországra.

Az EYOF-ot minden páratlan évben rendezik meg, nyert már aranyérmet korábban Risztov Éva (1999, Esbjerg), Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka (2003, Párizs). Most épp a győri Jakabos Zsuzsanna lesz a fesztivál arca.


Az élő Hugoo

A csütörtöki eseményen egyébként bemutatták Hugoo élő változatát, nemrég kelt ki a csibe, akinek életét végigkövetik majd a szervezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik