Sport

Zsákszámra veszik a meleg kosaras mezét

jason-collins(650x433)(1).jpg (jason collins, )
jason-collins(650x433)(1).jpg (jason collins, )

Már az első napon sokan rendelték meg az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) honlapjáról Jason Collinsnak, a Brooklyn Nets meleg kosarasának 98-as számú mezét.

A 35 éves center – aki tavaly áprilisban vallott nyíltan homoszexualitásáról – vasárnap lépett pályára a Los Angeles Lakers ellen, s ezzel ő lett az első bevallottan meleg aktív játékos az NBA-ben és általában az észak-amerikai profiligákban.

A tíz hónap után első NBA-meccsén szereplő Collins 2002-ben és 2003-ban nagydöntőt játszott a Netsszel, most tíznapos szerződést kapott a csapattól.

Fotó: Europress fotóügynökség

Az NBA honlapján már kedden Collins meze vezette a vásárlási listát annak ellenére, hogy vasárnap még nem a 98-as számú trikóban játszott. A center ugyanis csak órákkal a Lakers elleni meccs előtt írta alá a szerződését, így a mez számozására már nem maradt idő. Collins a Portland Trail Blazers otthonában sorra kerülő szerdai összecsapáson már a 98-as számot viselheti majd.

A kosaras azért ragaszkodik ehhez a számhoz, mert így akar emlékezni Matthew Shephardra, aki homoszexualitása miatt 1998 októberében erőszakos bűncselekmény áldozata lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik