Sport

Vízilabda-világliga: ez brutál nehéz lesz

Bár kedden nem szállt medencébe a magyar női vízilabda-válogatott mégis eldőlt, hogy a legjobb esetben is csak második lehet világliga-selejtezős csoportjában.

A világliga B csoport másik két tagjának összecsapását kedden az olaszok odahaza megnyerték a görögök ellen (10-9), így három meccsen gyűjtött 9 pontjukkal már megszerezték az elsőséget és bejutottak a június közepi, pekingi szuperdöntőbe – függetlenül a még hátralevő két mérkőzés eredményétől.

Merész András válogatottja március 18-án játszik megint az olaszokkal. Az első összecsapáson Kistelekiék 9-7-re kikaptak az Európa-bajnoki címvédő válogatottól.

A londoni olimpián negyedik magyar csapatnak nemcsak ezt az összecsapást, hanem a görögökkel szintén idehaza vívandó, április 22-én esedékes csoportzáró meccset is meg kell nyernie a második hely eléréséhez. Utóbbit ráadásul legalább négy góllal, mivel az első, kinti találkozón a görög együttes diadalmaskodott 14-11-re.

Mi több, a második pozíció csak akkor ér továbbjutást, ha a másik európai selejtezőcsoportban az oroszok nem gyűjtenek több pontot, mint a Merész-csapat, illetve pontegyenlőség esetén a magyarok gólkülönbsége jobb lesz, mint az oroszoké.

Ez kérem brutál nehéz lesz.

Vízilabda-világliga, csoportállások::

A csoport: Spanyolország 9/3, Oroszország 3/3, Nagy-Britannia 0/2
B csoport: Olaszország 9 pont/3 mérkőzés, Görögország 3/3, Magyarország 0/2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik