Sport

Szocsi: két magyar pénteken, reflektorfényben a műkorisok

Szabó Milán (szabó milán, )
Szabó Milán (szabó milán, )

Pénteken a sífutó Szabó Milán és a sílövő Szőcs Emőke révén két magyar szerepel a Szocsiban zajló téli olimpián.

A csíkszeredai születésű biatlonos azt mondta, mindenképpen a legjobb hatvan közé szeretne kerülni az önmaga számára csalódást jelentő sprintverseny után, mivel akkor ez nem sikerült neki. Hozzátette, elsősorban magának szeretné bebizonyítani, hogy képes rá. Ebben a számban ismét az üldözéses viadalon aranyérmes fehérorosz Darja Domracseva és a mögötte második norvég Tora Berger csatájára lehet számítani, illetve ha hozza jó lövészetét, akkor a sprintben győztes szlovák Anastasiya Kuzmina is nyerhet.

Szabó Milán a férfiak klasszikus stílusú 15 km-es számában nem vár magától sokat, mert mint mondta, ő elsősorban a sprintre készült, mivel egykori sílövőként hozzá közelebb áll a szabadstílus. Itt a 30 km-es üldözéses versenyben győztes svájci Dario Cologna és a svéd Marcus Hellner csatája valószínűsíthető.


Fotó: MTI/EPA

A nap egyik legnagyobb érdeklődése a műkorcsolyázók férfi versenyét övezi majd, már csak azért is, mert csütörtökön este a hazaiak nagy kedvence, Jevgenyij Pljuscsenko megsérült és bejelentette visszavonulását, így a legnagyobb esélyes kétségtelenül a sorozatban háromszoros világbajnok kanadai Patrick Chan lesz. További két európai sztárnak, az egyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok francia Brian Joubert-nek, illetve az Európa-bajnok cseh Tomas Vernernek egyaránt ez lesz az utolsó fellépése.

Szintén érdekes versenyt hozhat az alpesi sízők férfi szuperkombinációja, amelyben a szám 2006-os olimpiai és jelenlegi világbajnoka, az amerikai Ted Ligety, illetve a francia Alexis Pinturault párviadala várható. A jelenlegi világkupaszezon két ilyen versenye közül az elsőt előbbi, a másodikat utóbbi nyerte, s éppen egymást megelőzve. Meglepetést okozhat még az összetett világkupa első két helyezettje, az osztrák Marcel Hirscher és a norvég Aksel Lund Svindal.

Ezenkívül további két számban hirdetnek győztest pénteken: síakrobatáknál női ugrásban, illetve női szkeletonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik