Sport

Hármas holtverseny a curlingeseknél

Kína curling (kína, curling, )
Kína curling (kína, curling, )

Kína Nagy-Britannia és Svédország is öt győzelemmel és egy vereséggel áll.

A kínai és a brit csapat is győzött a férfi curlingtornán a szocsi téli olimpia pénteki versenynapjának délutánján, így ez a két együttes a svédekkel holtversenyben áll az élen hat forduló után.

Az ázsiai együttes délelőtt szoros összecsapáson maradt alul Svédországgal szemben, ám később hasonlóan szoros küzdelemben kerekedett felül Norvégián. Nagy-Britannia is egy végletekig kiélezett összecsapáson verte Dániát 8-6-ra.

A kétszeres címvédő Kanada a délelőtt során talán a tornán először mutatta meg a foga fehérjét, a juharlevelesek nagyszerű játékkal verték 10-4-re a norvégokat.


Kína már nem veretlen a férfiaknál
Fotó: Europress Fotóügynökség

A kínai, a dán, a brit és a házigazda orosz válogatott egyaránt nyert a szocsi téli olimpia női curlingtornájának pénteki játéknapján. A kínai és a brit együttes ezzel feljött a harmadik helyre, az oroszok pedig a nyolcadikról az ötödikre ugrottak előre.

A dán együttesnek ez volt az első diadala a tornán, s ezzel a most legyőzött amerikai gárdával együtt holtversenyben utolsó.

Eredmények – curling

Férfiak:
Nagy-Britannia – Dánia 8-6
Oroszország-Egyesült Államok 7-6
Kína-Norvégia 7-5
Németország-Svájc 8-7
Svédország-Kína 6-5 – hosszabbításban
Egyesült Államok-Németország 8-5
Kanada-Norvégia 10-4

Az állás: 1. Kína, Nagy-Britannia, Svédország 5 győzelem/1 vereség, 4. Kanada 4/2, 5. Norvégia 3/3, 6. Dánia, Oroszország, Egyesült Államok 2/4, 9. Németország, Svájc 1/5

A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe.

Nők:
Kína-Koreai Köztársaság 11-3
Nagy-Britannia – Japán 12-3
Dánia-Egyesült Államok 9-2
Oroszország-Svájc 6-3

Az állás: 1. Kanada 5 győzelem/0 vereség, 2. Svédország 4/1, 3. Kína, Nagy-Britannia 3/2, 5. Oroszország, Svájc 3/3, 7. Japán, Koreai Köztársaság 2/3, 9. Dánia, Egyesült Államok 1/5

A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik