Sport

Törött lábbal lett olimpia bajnok a sífutó

Justyna Kowalczyk (Justyna Kowalczyk)
Justyna Kowalczyk (Justyna Kowalczyk)

A lengyel Justyna Kowalczyk nyerte meg a női sífutók klasszikus stílusú 10 kilométeres olimpiai versenyét, melyben Simon Ágnes 69. lett.

A klasszikus stílus legjobbjának számító lengyel versenyző nagyszerű tempóban síelte végig a távot, s fölényesen nyert, csaknem 20 másodperccel megelőzve a négy éve a szabadstílusú 10 kilométeren győztes svéd Charlotte Kallát, s majd 30-cal a norvég Therese Johaugot.

A Vancouverben – az akkor klasszikus stílusú – 30 kilométeren első Kowalczyk győzelme papírformának nevezhető, ugyanakkor mégis bravúros, mivel törött lábközépcsonttal harcolta ki.


Simon Ágnes a mezőny második felében zárt
Fotó: MTI

Kalla második helye meglepetés, mivel ő elsősorban szabadstílusban számít kiemelkedőnek. A svéd sífutó eddig remekül szerepel Szocsiban: vasárnap a 7,5+7,5 kilométeres összetett versenyben is ezüstérmes volt.

Simon Ágnes eredetileg csak egy számban szerepelhetett volna – ezt a sprintben meg is tette – utóbb mégis lehetőség nyílt rá, hogy benevezzék, így a csütörtöki verseny rajtjánál is ott lehetett.

A 39 éves magyar sífutó – aki kedden 66. volt – a játékok honlapja szerint a győzteshez képest 10.18.9 perces hátránnyal zárt a 75 fős mezőny 69. helyén. A román színekben versenyző gyergyószentmiklósi, 21 éves Sára Tímea a 62. lett.

A csütörtöki versenyre olyan jó időben került sor, hogy többen rövid ujjú vagy ujjatlan pólóban vágtak neki a távnak.

Eredmény – sífutás, női klasszikus stílusú 10 km

1. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 28:17.8 perc
2. Charlotte Kalla (Svédország) 28:36.2
3. Therese Johaug (Norvégia) 28:46.1
…69. Simon Ágnes 38:36.7

Ajánlott videó

Olvasói sztorik