Sport

Kanada nyerte a tengerentúli hokiháborút

Meghan Agosta (meghan agosta)
Meghan Agosta (meghan agosta)

Két harmad után még az USA vezetett a Szocsiban zajló női jégkorongtornán, de végül Kanada nyerte meg a csoportrangadót.

1998-ban, a naganói téli olimpián fordult elő utoljára, hogy a kanadai női hokiválogatott legyőzőre talált – akkor az USA a csoportkörben, majd a döntőben is legyőzte a juharleveles gárdát. Mindez azért érdekes, mivel szerdán Szocsiban csapott össze a két rivális, kétharmadnyi játék után pedig az amerikaiak vezettek 1-0-ra, Hilary Knight a 38. percben lőtte ki a botos felsőt.

A piros-fehérek alapos fejmosáson eshettek át a szünetben, ugyanis a harmadik húsz percnek nagy elánnal vágtak neki, ennek pedig meg is lett az eredménye, gyorsan összejött a fordítás. Ezt követően is főleg az amerikai harmadban folyt a játék, Meghan Agosta pedig egy szólóból szerzett góllal már kettőre hizlalta a két együttes közti különbséget. Az USA az utolsó előtti percben szépített, majd a kapusát is levitte, ráadásul egy rossz kanadai csere miatt az utolsó másodpercekben hat a négy ellen támadhatott, de a nagy feltámadás elmaradt, 3-2-ra nyertek a juharlevelesek.


Meghan Agosta lőtt két gólt és adott egy gólpasszt, igazi nyerőember volt
Fotó: Europress Fotóügynökség

A játéknap korábbi szakaszában két veretlen csapat, a legutóbbi olimpián bronzérmes Finnország és Svájc mérte össze az erejét. A finnek 2-0-ra, majd 3-2-re is vezettek, de a helvétek mind a kétszer egyenlítettek. A rendes játékidőben nem született döntés, ám a szétlövésig nem jutottak el a felek, a duplázó Hiirikoski a ráadás harmadik percében döntötte el a meccset.

Eredmények – női jégkorong, A csoport, 3. forduló

Kanada – USA 3-2 (0-0, 0-1, 3-1)
Finnország – Svájc 4-3 (2-0, 1-2, 0-1, 1-0) – hosszabbításban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik