Sport

A magyarok is elkezdik Szocsiban

Gombos Károly (gombos károly)
Gombos Károly (gombos károly)

Szombaton hivatalosan is megkezdődnek a versenyek a szocsi téli olimpián, s rögtön a nyitónapon bemutatkozik az első magyar Gombos Károly sílövő személyében.

A 32 éves versenyző a 10 km-es sprintszámban áll rajthoz és saját bevallása szerint boldog lenne, ha sikerülne a legjobb 60 közé kerülnie, mert akkor két nappal később a 12,5 km-es üldözéses versenyben is indulhatna. Ugyanakkor számára az a legfontosabb, hogy mindent kiadjon magából.

“Egyelőre az bíztató, hogy nagyon jól ment a lövészet az edzéseken” – mondta az olimpiai újonc, aki szerint a Krasznaja Poljana-i pályánál nincs nehezebb, mert sok és hosszú emelkedő tarkítja, ráadásul közel 1500 méter magasan fekszik, így az erős fizikai terhelést tovább nehezítheti a légszomj.


Gombos Károly már napok óta Szocsiban edz
Fotó: MTI/EPA

A közönség ebben a számban láthatja minden idők második legeredményesebb téli olimpikonját, a norvég Ole Einar Björndalent, aki eddig 6 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzérmet nyert az ötkarikás játékokon. További két diadallal megelőzhetné az örökranglistát 8 arany- és 4 ezüstéremmel vezető honfitársát, a sífutó Björn Dählie-t. Azonban meglepetés lenne a 40 éves Björndalen sikere, ugyanis közel két éve nyert legutóbb világkupafutamot. Ebben a számban elsősorban Vancouver kétszeres bajnoka, a norvég Emil Hegle Svendsen és a vk-pontversenyt vezető francia Martin Fourcade nagy csatája várható. Mindketten négy-négy vk-viadalt nyertek ebben az idényben és egyaránt ötszörös világbajnokok.

Sífutásban az előző, vancouveri játékok legnagyobb hősének, a szintén norvég Marit Björgennek a szereplésére érdemes odafigyelni. A négy éve 3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel legeredményesebbnek bizonyult versenyző olimpiai és világbajnoki címvédőként ezúttal is a favoritok közé tartozik a 15 km-es számban, melynek első felét klasszikus, a másodikat pedig szabadstílusban teljesítik az indulók.

Szombaton a fentieken kívül még érmet osztanak a férfi gyorskorcsolyázók 5000 méteres távján, a síakrobaták női mogul (buckasí) számában, illetve a férfi hódeszkásoknál az ötkarikás programban először szereplő úgynevezett slopestyle-ban, amely egy trükkös akadályversenynek felel meg.

A szombati program

gyorskorcsolya (1):
FÉRFI 5000 M 12.30

hódeszka (1):
férfi slopestyle elődöntő 6.30
FÉRFI SLOPESTYLE DÖNTŐ 9.45

jégkorong:
A csoport (nők), 1. forduló: Egyesült Államok-Finnország 9.00, Kanada-Svájc 14.00

műkorcsolya:
csapat jégtánc rövidprogram 15.30
csapat női rövidprogram 17.10
csapat páros kűr 19.05

síakrobatika (1):
női mogul selejtező 15.00
NŐI MOGUL DÖNTŐ 19.00, 19.35 ÉS 20.10

sífutás (1):
NŐI 15 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY 11.00

sílövészet (1):
FÉRFI 10 KM SPRINT (GOMBOS KÁROLY) 15.30

síugrás:
férfi normálsánc egyéni selejtező 17.30

szánkó:
férfi egyes 1. futam 15.30
férfi egyes 2. futam 17.40

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik