Sport

Nem megy magyar kézis Böhn temetésére

Karl Erik Böhn (karl erik böhn, )
Karl Erik Böhn (karl erik böhn, )

A keddi szertartáson a Magyar Kézilabda Szövetséget Vetési Iván elnök és Siti Beáta másodedző képviseli, a győri és a ferencvárosi játékosok közül azonban senki sem lehet ott Sandefjordban – írja az Origo.

A lap szerint utolsó kívánságának megfelelően a magyar válogatott mezében temetik el Karl Erik Böhnt, a női válogatott vasárnap elhunyt szövetségi kapitányát. Február 11-én vesznek végső búcsút a trénertől Sandefjordban. A tervek szerint Vetési Iván elnök és Siti Beáta, a válogatott másodedzője utazik a magyar szövetség képviseletében. Az Origo úgy tudja, hogy a 2012-ben Európa-bajnoki bronzot nyert válogatott keret tagjai közül senki megy el a szertartásra Norvégiába.

Ágai Kis András, a Magyar Kézilabda Szövetség kommunikációs igazgatója azt mondta a lapnak, hogy a szövetség fizette volna egy-két játékosnak az útját és segített volna a szervezésben is. Annak ellenére nem lesz ott győri kézis Norvégiában, hogy még az is felmerült, hogy elhalasszanak egy bajnokit temetés miatt. A Ferencváros is arról tájékoztatta a lapot, hogy a klub programja annyira zsúfolt, hogy játékos nem vállalhatja az utazást.

Volt csapatai csapnak össze pénteken

Pénteken Larvik-Győr mérkőzést rendeznek a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mind a két csapatot irányította korábban Böhn. A norvégiai mérkőzés előtt a csapatok is megemlékeznek a szakemberről, de a győri szurkolók is leróják kegyeletüket mécseseket gyújtanak a tréner háza előtt.


Fotó: MKSZ

Karl Erik Böhn vasárnap hajnalban hunyt el 48 évesen. A szakember tavaly februárban tudta meg, hogy leukémiás. Annak ellenére, hogy korábban úgy tűnt sikeres volt a többszöri kemoterápiás kezelés, valamint a csontvelő-átültetés, decemberben az orvosai közölték vele, hogy gyógyíthatatlan beteg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik