Sport

Nagy csatában nyert a hokiválogatott

Vas-Janos-Magosi-Balint(960x640).jpg (vas jános, magosi bálint, )
Vas-Janos-Magosi-Balint(960x640).jpg (vas jános, magosi bálint, )

A magyar együttes a házigazda Lengyelországot győzte le 2-1-re a Gdanskban rendezett nemzetközi tornán.

Csütörtökön derekasan hely tállt a magyar férfi-jégkorongválogatottunk Fehéroroszország ellen a gdanski EIHC-torna első fordulójában, megfiatalított csapatunk csupán 2-1-re kapott a KHL-es hokisoktól hemzsegő riválistól. Pénteken a házigazda Lengyelország volt a mieink ellenfele, az az együttes, amelyet novemberben, hazai környezetben csak nagy nehezen, rávezetésekkel tudtunk legyőzni a Jégpalotában.

Rich Chernomaz megkeverte a kártyákat, így a legutóbbi világbajnoki együttesből mindössze nyolcan voltak a jégen a pénteki összecsapáson. Az első harmad lengyel fölényt hozott, ebben a játékrészben 11 lövés zúdult Peter Sevela kapujára, aki ebből tíz megfogott, egyedül Grzegorz Pasiut tudott túljárni az eszén az utolsó percben.


Fotó: MTI

A második félidőben is Sevelának akadt több dolga, gólokat azonban a magyar csapat ütött, előbb Kovács Csaba egyenlített, majd emberelőnyben az utóbbi időben védő létére a góllövésben jeleskedő Szirányi szerezte meg a vezetést – a harmad utolsó percében.

A záró játékrészben kissé elfogyott a szufla a magyar csapatnál, így a hazaiak rohamoztak az egyenlítés reményében, de a dunaújvárosi Sevela tartotta a frontot. Nem is született már több találat, 2-1-re nyertünk.

Érdekes helyzet állt elő a gdanski tornán, ugyanis mivel az olaszok legyőzték a fehéroroszokat, így mind a négy résztvevő együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel áll a záró napot megelőzően, ráadásul három-három lőtt és kapott góllal. Érdekesnek ígérkezik az utolsó nap, amelyen a mieink majd az olaszokkal játszanak.

Eredmény – EIHC-torna, 2. forduló

Lengyelország – magyarország 1-2 (1-0, 0-2, 0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik