Sport

Ezúttal épségben hagyta el a pályát Morgenstern

thomas morgenstern (thomas morgenstern)
thomas morgenstern (thomas morgenstern)

Kevesebb mint egy hónappal súlyos balesetét követően Thomas Morgenstern csatlakozott a síugró mezőny legjobbjaihoz és részt vett a szocsi olimpia első hivatalos edzésén.

A normál sánc vasárnapi viadalának első, csütörtöki tréningjén hármat ugrott minden versenyző, s a háromszoros ötkarikás bajnok osztrák sportoló kísérletről kísérletre egyre jobb volt. A nyitókörben 31., a másodikban 12., míg a harmadikban már nyolcadik lett a 68 fős mezőnyben.

Fotó: Europress fotóügynökség

A 27 éves Morgenstern a mostani szezonban kétszer is nagyot esett, előbb decemberben Titisee-Neustadtban, majd január 10-én Tauplitzban.

Az első eset után nyakmerevítővel vitték kórházba, ám gyorsan felépült és eredményesen tért vissza, a második bukást követően – amikor a levegőben megbillent, bal oldalára dőlt, majd a hátára, illetve a fejére esett – rövid időre az eszméletét is elveszítette, s fej- és tüdősérülést szenvedett. Morgensternt ezt követően egy hétig a salzburgi kórházban ápolták, majd egy klagenfurti rehabilitációs klinikán folytatta lábadozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik