Ezek közül a legsúlyosabb a Kaukázusi Emirátus elnevezésű szakadár szervezettől ered, amely a téli játékok megtámadását helyezte kilátásba – mondta Olsen, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok és Oroszország nyomon követi a “változó hitelességű” fenyegetéseket.
Szavai szerint a két ország hírszerzése között jó együttműködés alakult ki. James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója januárban szintén úgy nyilatkozott, hogy javult az együttműködés az orosz partnerekkel.
A Fehér Ház közlése szerint Barack Obama elnököt az amerikai biztonsági szervek vezetői kedden tájékoztatták a téli olimpiával kapcsolatos előkészületeikről. A megbeszélésen jelen volt Joe Biden alelnök, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, valamint az FBI és a Pentagon vezetői is.
Obama arra utasította az amerikai szakszolgálatok vezetőit, hogy folytassanak szoros együttműködést Oroszországgal a szocsi olimpia biztonságának érdekében. A biztonsági szervek vezetői az elnöknek elmondták, hogy minden szükséges lépést megtettek a játékokon részt vevő vagy közreműködő amerikaiak biztonsága érdekében.
Az orosz vezetés a muszlim felkelők fenyegetéseire válaszul több tízezer rendőrt és katonát vezényelt az olimpiai játékok helyszínére.