Sport
seattle seahawks (seattle seahawks, )

Mennybe ment a Seattle, kivégezték Manningéket

A 48. Super Bowl óriási meglepetérsre már a harmadik negyedben eldőlt: a Seattle Seahawks könnyedén két vállra fektette a Denvert.

A két együttes közül egyértelműen a denveri csapat számított az esélyesnek, hiszen a Peyton Manning vezette alakulat rekordot rekordra halmozott az alapszakasz során, ráadásul a 37 éves irányító megdöntötte a legtöbb touchdown-passz és a legtöbb passzolt yard eddigi csúcsát is.

Ezzel szemben a másik oldalon a liga legjobb védelme állt fel a zöld gyepre, egy fiatal offense mellett, ráadásul a két irányító személye két korszak összecsapásának is felfogható: a hagyományos QB-szerepet, a zsebből passzolást és a kevés futást hozó Manning és a zsebből remekül kimozgó, a futásokat akár egymaga megoldó Russell Wilson különcsatája volt a nagydöntő.

A fogadóirodáknál sem érte meg kis téttel a Broncosra tenni, hiszen nem fizettek volna túl sok pénzt a denveri siker esetén, ám ennek ellenére a Seattle szerezte a meccs első pontjait.


Malcolm Smith ünnepli a touchdownt
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Denver első támadását vezethette volna, de rosszul adták fel Manningnek a labdát, majd a játékszer az alapvonalon túl hagyta el a játékteret, így két ponttal (safety) gazdagodott a Seahawks. Ezt követően még hat pontot pakolt fel az eredményjelzőre a Seattle, két mezőnygólnak köszönhetően, majd Peyton Manning remálma következett: eladta a labdát, a támadásból pedig Marshawn Lynch szerzett touchdownt, de a denveri irányító ezt megismételte a második etapban is, annyi különbséggel, hogy ezúttal Malcolm Smith ért a célterületen belülre.

22-0-s seattle-i vezetésnél, negyedik és kettőnél a Broncos megpróbált még egy támadást, ahelyett, hogy field goalra mentek volna, ám rossz volt Manning passza, így ezzel az eredménnyel vonultak a nagyszünetre a csapatok. Tegyük hozzá, ekkora hátrányból még senki sem fordított a Super Bowlok történetében.


Bruno Mars remek showt mutatott be
Fotó: Europress Fotóügynökség

Miután a félidőben Bruno Mars és a Red Hot Chili Peppers felpörgette a már egyébként sem lapos hangulatot, az NFC győztese is kitett magáért: a kezdőrúgás után Percy Harvin 87 yardon keresztül rohant vissza a labdával a Broncos célterületére, így egy újabb szöget ütött a narancsmezesek koporsójába (29-0).

Innentől viszont már a vicc kategóriába tartoztak az események: a Broncos teljesen szétesve elveszítette a labdát, melyet Malcolm Smith szedett össze, majd nem sokkal később Jermaine Kearse szlalomozott át az ellenfél védői között. Az akciója újabb hat pontot ért, majd a jutalom rúgás is bent volt (36-0).

Kearse épp ünneplés előtt
Fotó: Europress Fotóügynökség

Demaryius Thomas TD-je, majd a sikeres kétpontos kísérlet után Russell Wilson remek drive-ot vezetett, melynek végén Doug Baldwin juttatta el ismét a labdát a Broncos end zone-jába (43-8).

A záró negyedben már nem volt tétje a döntőnek, a Seattle félgőzre kapcsolt, a Broncos pedig teljesen feladta a reményt a fordításra. Alig három perccel a lefújás előtt Manning kezéből egyszer még kiütötték a labdát, majd belefért a Seahawksnak az is, hogy lecseréljék a kezdő irányítójukat.

Végül maradt a 43-8, így történetének első bajnoki gyűrűjét nyerte meg a Seattle Seahawks, míg a Denver Broncos, az alapszakasz legjobb csapataként, és a történelem egyik, ha nem a legjobb támadóegységeként döbbenetes verést kapott a Super Bowlon.

Seattle városa már nagyon éhezett egy komoly sportsikerre, hiszen az utolsó bajnoki címet a profi ligákban, még 1979-ben, a Seattle Supersonics (NBA) szerezte.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.