Sport

Nagy pofont kapott a listavezető

indiana pacers (indiana pacers, )
indiana pacers (indiana pacers, )

Az Indiana Pacers 124-100-ra kikapott a Phoenix Suns otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján.

A hazaiak remekül dobtak, hatan is elérték a tízpontos határt. A legjobb közülük Gerald Green volt, aki korábbi csapatának 23 pontot szórt. A 33/8-as mutatóval bíró Indiana öt győzelem után először kapott ki.

A bajnokság mellékszálaként a tekintélyes Forbes szerdán közzé tette, hogy a liga legértékesebb csapata a New York Knicks. A Madison Square Gardenben székelő klub 1,4 milliárd dollárt (312 milliárd forint) ér, 27 százalékkal többet, mint tavaly. A növekedés oka a felújított csarnok, illetve hogy az együttes legutóbb bejutott a rájátszásba.

A második helyen a két évvel ezelőtt listavezető Los Angeles Lakers áll 1,35 milliárd dollárral, majd a Chicago Bulls (1 milliárd), a Boston Celtics (875 millió) és a Brooklyn Nets (780 millió) következik. A legutóbbi két bajnoki címet elhódító Miami Heat csak hetedik, 770 millió dollárral.

A 30 NBA-csapat átlagértéke 634 millió dollár, ez 25 százalékkal több, mint az előző évben.

NBA, alapszakasz, eredmények:

Washington Wizards-Boston Celtics 111-113, hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers-Chicago Bulls 87-98
Charlotte Bobcats-Los Angeles Clippers 95-91
Toronto Raptors-Dallas Mavericks 93-85
Orlando Magic-Atlanta Hawks 109-112
New York Knicks-Philadelphia 76ers 106-110
Milwaukee Bucks-Detroit Pistons 104-101
Houston Rockets-Sacramento Kings 119-98
Phoenix Suns-Indiana Pacers 124-100
San Antonio Spurs-Oklahoma City Thunder 105-111

Ajánlott videó

Olvasói sztorik