A magyar válogatott atomjaira hullott az osztrák csapat elleni második félidőben, így aztán ugyan csak egygólos, mégis csúnya vereség lett a vége (24-25). Két órával később kiderült, Dánia örömkézit bemutatva kiütötte Izlandot (32-23), ergo egyetlen gólos győzelmünk esetén Lengyelországgal játszhattunk volna az 5. helyért.
Álmodjunk tovább picit. Ez esetben prognosztizálhatóan a 6. helyen zárhattunk volna, egyrészt mert a lengyelek amúgy is erősebbek nálunk, másrészt mondjuk ki: a Mocsai-csapat laikus számára is láthatóan agyilag és fizikailag is elfogyott, teljesen elkészült az erejével.
A végjátékot maga a kapitány sem értette, bármit próbált, nem tudott hatékonyan belenyúlni a meccsbe
Fotó: MTI
„Két fáradt csapat játszotta végig a mérkőzést, nagyon nehéz héten vagyunk túl, hiszen egy vírus ment végig a csapaton, és Ancsin Gábort is elvesztettük, éppen ezért a gárda az ereje végéhez ért – értékelt Mocsai Lajos, a magyar csapat szövetségi kapitánya. – A két fáradt csapat közül mi vettük fel hamarabb a ritmust, de sajnos a négy kihagyott hétméteres és az elrontott ziccerek még több erőnket emésztette fel. A végén nekünk kellett rohannunk az eredmény után, de már nem volt esélyünk. Nyilvánvalóan nem öröm így búcsúzni, de azt gondolom, Európa legjobb nyolc csapata közé bekerülni nagy dolog. Emelt fővel utazhatunk haza, hiszen a célunkat elértük. Gratulálok a csapatnak az elmúlt négyheti munkáért, csak a dicséret hangján tudok beszélni az együttesről.”
A kapitánnyal egyet lehet érteni, de vele ellentétben azt nem gondoljuk, hogy emelt fővel utazhatnak haza kéziseink. A magyar válogatott hat meccs alatt egyetlen csapatot tudott legyőzni. Két döntetlen mellett három vereség a további mérleg. Ezt szögezzük le. Másrészt bármi is hátráltatta a csapatot a két hét alatt, az utolsó 30 perc szétesett, alaphibákkal tarkított produkcióját nem lehet megmagyarázni, dicsőséges végjátéknak tekinteni meg végképp nem.
Ezért rossz a szájíz. Meg azért, mert előttünk hevert a lehetőség, amiért maximálisan megdolgozott a válogatott és a stáb, de már nem voltak képesek megragadni azt. A különbség hasonló, mint amikor a bronzmeccs győztesei vigadnak, a döntő vesztesei sírnak – holott az ezüstérem mégiscsak szebben csillog…
Ivancsik Gergő
Fotó: MTI
„Személy szerint szégyellem magam, olyan vereséget szenvedtünk, amit nem lett volna szabad – nyilatkozta köntörfalazás nélkül Iváncsik Gergő, a magyar csapat balszélsője a meccs után. – Amit az első félidőben szépen felépítettünk, azt a második játékrészben teljesen leromboltuk, mintha káosz uralkodott volna a pályán. Nagyon sajnálom, hogy ilyen csúnyán zártuk az Európa-bajnokságot. Összességében elégedettek lehetünk, a célunkat elértük. Nyilván a szurkolók nem számítottak arra, hogy így zárjuk a tornát, le kell vonni a tanulságokat és fel kell építeni néhány dolgot.”
„Szégyellem magam, amit az első öt mérkőzésen felépítettünk, azt a hatodikon leromboltuk, ezt a meccset nem ők nyerték meg, hanem mi veszítettük el” – mondta egyezon szavakat használva és szintén csalódottan Zubai Szabolcs, a Pick Szeged beállósa.
Évek óta tudjuk, rövidebb a kispadunk, mint a vetélytársainké. Ráadásul most Nagy Laci nélkül utaztunk az Eb-re. Az is látszott, végig 100 százalékot adott a csapat, és az erőnk végére értünk.
Ezért szögezzük le: Ivancsiknak, Zubainak és a többieknek maximum az utolsó fél óráért van szégyenkezni valójuk.
Ettől még meglehet, a rajt előtt árnyalatnyival érdemesebb lett volna magasabbra tenni a mércét. Nem világgá kürtölve, csak az ajtókat bezárva, négy fal, edző és játékos közt. És akkor pénteken minden idők legjobb Eb szerepléséért küzdhettek volna…
Aki nem látta az osztrákok elleni utolsó meccset, itt most megnézheti:
