Sport

Grazban nyertek a Fehérvári Ördögök

Mihaly-Arpad(960x640).jpg (mihály árpád, )
Mihaly-Arpad(960x640).jpg (mihály árpád, )

A székesfehérvári jégkorongcsapat 4-2-re diadalmaskodott osztrák riválisa otthonában az EBEL középszakaszának első fordulójában.

Amint arról a beharangozónkban írtunk, grazi vendégjátékkal kezdett bele a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az osztrák bázisú bajnokság alsóházi középszakaszába.

Egy ízben már sikerült a szezonban nyerni az osztrák együttes otthonában és ezúttal is jól indult az összecsapás, ugyanis Colton Yellow Horn emberelőnyös góljával már a 13. percben vezetést szerzett a Fehérvár. Sajnos nem tarthatott sokáig a magyar csapat öröme, ugyanis alig négy minutummal később egyenlített a házigazda, 1-1-gyel vonultak a csapatok az öltözőbe húsz perc játék után.

A második harmad kiegyenlített játékot és egy magyar gólt hozott, a védő, Szirányi Bence mattolta Danny Sabourint emberelőnyben. Sőt, az utóbbi időben visszafogott teljesítményt nyújtó Mihály Árpád a harmadik játékrészben kettőre növelte a két együttes közti különbséget, de Guillaume LeFebvre postafordultával válaszolt.

Az utolsó másfél percre a kapusát is levitte a Graz, így rohamozott az egyenlítésért, azonban gólt már csak Frank Banham révén a Fehérvár ütött (Hetényi Zoltán az egyik gólpasszos), azaz egy idegenbeli 4-2-es győzelemmel kezdte a középszakaszt a Sapa.

Eredmény – EBEL, középszakasz, alsóház

Graz 99ers (osztrák) – Sapa Fehérvár AV19 2-4 (1-1, 0-1, 1-2)
Gólszerzők:
Soares (17.), Lefebvre (56.), illetve Yellow Horn (13.), Szirányi (28.), Mihály (56.), Banham (60.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik