Sport

Forró hangulat a jégen

jégtánc (jégtánc, )
jégtánc (jégtánc, )

Várt izgalmak, nem várt eredmények jellemezték a budapesti Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság második napját. Már a férfiak rövid programja alatt a pattanásig feszült a húr, csak hogy a jégtánc kűr alatt leszakadjon a plafon is.

Ahogy arra számítani lehetett, a délelőtti férfi verseny első felvonása elég hektikus volt. Először igazán a magyar versenyzőt, Forgó Kristófot ünnepelte igazán a közönség, aki úgy érzi, jól mutatkozott be, hibáit pedig az izgatottság és a tapasztalatlanság számlájára írja. A hangulat azonban az utolsó két csoportra élesedett igazán.

A spanyol Javier Fernandez szereplése és toronymagas előnye nem igazán meglepő, noha a szezonban korábban nem teljesített igazán kiemelkedően. Több mint hat pontos vezetés mellett, jelenlegi formáját látva igen nehéz dolga lesz vetélytársainak, ha meg akarják fogni.

Fernandez remekelt
Fotó: DPPI

A 2004-es budapesti Európa-bajnokság győztese, a magyar közönség köreiben igen népszerű Brian Joubert az elmúlt szezonokhoz hasonlóan meglehetősen felemásan teljesített, és az elmúlt három Eb-n dobogós Florent amodio sem lehet igazán elégedett jelenlegi 7. helyezésével, viszont több, az elmúlt szezonokban, vagy idén küszködő versenyző önmagát felülmúlva teljesített.

Már az orosz származású svéd versenyző, Alexander Majorov 6. helye is remek eredménynek számít, de igazán az orosz Sergei Voronov és a cseh Tomas Verner örvendeztette meg a nézőket. A sokáig mellőzött orosz korcsolyázó jelenlegi második helyével most oda kerülni látszik, ahova évekkel ezelőtt jósolták, pedig a legtöbben azt hitték, a 2008-as 4. helyezett marad az örök „lehetett volna”, aki sosem tudta igazán kamatoztatni tehetségét.

Verner ezzel szemben önmagát írta le, az idei szezonban pedig Kanadából Oberstdorfba visszatérve végre ismét magára talált: a rövid programban elért harmadik helyével és remekül sikerült programmal 2008 után ismét megörvendeztette a közönséget. Az idei szezonban gyengélkedett a cseh Michal Brezina is, így a tavalyi bronzérmes 5. helye gyakorlatilag hibátlan futással, és a végre-valahára megugrott „mumussal”, a négyfordulatos Salchowval parádésnak mondható.

Kicsit talán meglepő, hogy az orosz Maxim Kovtun egyelőre csak a negyedik helyen áll, nem sikerült hibátlanul futnia. Ő azonban az a versenyző, aki sosem tud két tökéletes programot futni. Mivel a hibákkal tűzdelt rövidjével dobogó közelben maradt, mindenképpen érdemes rá odafigyelni szombaton, mert könnyen lehet, hogy hibátlan kűrrel kápráztat majd el minket. Az elmúlt három Európa-bajnokságon dobogós francia Florent amodio 7. helye is csalódás egyelőre, de a hosszú program durván kétszer annyit ér, mint a rövid, tőle is láttunk már meglepetéseket. Kétségkívül a legizgalmasabb a férfi verseny záró akkordja lesz majd.

Olasz győzelem jégtáncban
Fotó: MTI

A jégtánc verseny is igencsak borzolta a kedélyeket. A két top páros, a címvédő Bobrova, Soloviev és a tavaly sérülés, idén olimpiai felkészülés miatt visszalépő francia Pechalat, Bourzat hiányában a legtöbben szinte borítékolni merték volna, hogy az orosz Ilynikh, Katsalapov kettős végez majd az élen, mögöttük az olasz Capellini, Lanotte duóval, és a másik orosz, Riazanova, Tkachenko kettőssel. Már a rövid tánc után látszott, hogy ennyire nem egyértelmű a leosztás, a végeredmény azonban a legmerészebb várakozásokat is felülmúlta.

Az utolsó csoport pazar bemutatója az első felvonás után harmadik helyen álló brit Coomes, Buckland kettős produkciójával kezdődött, a szigetországi pár Cirque du Soleil-feldolgozású Jacko-egyvelegével és különleges emeléseikkel igazi show-t varázsoltak a Syma csarnokba.

Utána klasszikusabb szólamok csendültek fel, az első etap után aranyérmes helyen álló olasz Capellini, Lanotte duó szurkolói a Sevillai borbély nyitányára egy hibátlan programot tapsolhattak végig. Az eredetileg dobogóra várt Riazanova, Tkachenko az ötödik helyen állt csak, és nem sikerült a kűrben sem előrébb lépniük, a harmadik számú orosz duóként számon tartott, első Európa-bajnokságukon induló Sinitsina, Zhigashin megelőzte őket. Az igazi dráma azonban a legvégére maradt: az utolsóként futó, második helyről aranyért küzdő Ilynikh, Katsalapov kettős kűrjében a végén egy forgásban a lány elesett, és ezzel elszállt az esélyük a legfényesebb éremre.

Így a végén Anna Capellini és Luca Lanotte örülhetett igazán, hiszen 13 év után ismét olasz jégtáncosok állhattak a dobogó legfelső fokán, a kontinensviadalon. A tavalyi második helyezés után ismét az ezüsttel kellett megelégednie Elena Ilynikhnek és Nikita Katsalapovnak, ami nem ment nekik könnyen, főleg a fiú viselte nehezen a történteket. A nap legnagyobb meglepetés kétségkívül Penny Coomes és Nicholas Buckland harmadik helyezése volt, akik a 2009-es és 2011-es Kerr-testvérek által begyűjtött bronzérmek után ismét meg tudták örvendeztetni a brit közönséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik