Sport

Élet-halál meccs után jöhet a középdöntő

férfi kézilabda válogatott (férfi kézilabda válogatott, kézilabda bajnokok ligája, )
férfi kézilabda válogatott (férfi kézilabda válogatott, kézilabda bajnokok ligája, )

A magyar válogatott bejutott a középdöntőbe a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon, miután a B csoport csütörtöki zárófordulójában 26-26-os döntetlent játszott a norvégok elleni ki-ki mérkőzésen.

Válogatottunk remekül kezdett csütörtök este, hiszen uraltuk a játékot, majd a félidő közepén az északiak gyorsan egyenlíteni tudtak, sőt, a vezetést is átvették. Azonban a magyar együttes még a szünet előtt fordítani tudott Lékai Máté remeklésének köszönhetően, majd a második felvonásban már egyértelműen nekünk állt a zászló.

A magyarok az izlandiak ellen megszerzett egy pontot viszik a herningi középdöntőbe, ahol sorrendben a macedónokkal (szombat), a házigazda és címvédő dánokkal (hétfő), illetve az osztrákokkal (szerda) találkoznak.

Fotó: MTI

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így értékelte a meccset:

“Nagyon örülünk a továbbjutásnak, szeretettel gratulálok a norvég csapatnak, óriási meccset játszottunk. Egyenletesen kézben tartottuk az összecsapást, a taktikai feladatok egy jelentős részét jól oldottuk meg, védelemben heroikusan küzdöttünk. Sajnos a második félidőben hiányoztak a lerohanásaink, és kerestük azt a formációt, amivel el tudjuk dönteni a mérkőzést. Volt egy zseniális Lékai Máté-teljesítmény, úgy gondolom, ő élete egyik legjobb mérkőzését játszotta a válogatottban.”

Kollégája, a norvégok mestere, Robert Hedin már nem volt ilyen boldog: 

“Elképesztő mérkőzés volt, sajnos az első félidőben sok hibát elkövettünk védekezésben. A folytatásban már jobbak voltunk, sikeresek voltak a lerohanásaink. Gratulálok a magyar csapatnak.”


Fotó: MTI

“Jelen pillanatban csak az utolsó norvég gólra tudok gondolni, amit ki kell vernem a fejemből, hiszen kétévente egyszer kap ilyen gólt az ember. Nem baj, ilyen drámainak kellett lennie ahhoz, hogy még jobban tudjunk örülni a továbbjutásnak. Remélhetőleg a csapat továbbra is így fog küzdeni, ami helyenként jó játékkal párosult. Remélhetőleg mindig lesz valaki, aki átlendíti a csapatot a holtponton, úgy ahogy ma is történt” – ezek már Mikler Roland, a válogatott kapusának szavai.

A magyar csapat vezére, Lékai Máté pedig így foglalta össze a sorsdöntő találkozót.

“Óriási csata volt, mindenki tudta, hogy ez élet-halál mérkőzés mind a két csapat számára. Nem biztos, hogy szép volt, de nagyon boldogok vagyunk, ha nem is sikerült begyűjtenünk az első győzelmünket. Az egészpályás gólomnál megláttam a lehetőséget, de aki csak szórakozik, az nem lövi be.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik