Sport

Ungvári kiásta magát a homokból, Carlos Sainz nem

Dakar (Dakar)
Dakar (Dakar)

A Dakar szerdai versenynapján az UNIQA Sandlander Team autós egységének minden tagja hozzátett a munkához, aminek eredménye egy 55. hely. A  kétszeres spanyol rali-világbajnok viszont kiesett.

Az Iquique és Antofagasta közötti 688 kilométer végét már sötétben, méterszámláló nélkül teljesítette a Sebestyén Sándor – Bognár József – Ungvári Miklós trió. “Nagyon jó csapatom van, mindenben számíthatok rájuk. A nap első felében mintegy 200 kilométeren egyre nagyobb dűnék voltak, ahol aztán kellett ásnunk rendesen, a szakasz második felében, feshfesh homokban pedig csak másfél órát tudtunk világosban menni. Szerencsére az üzemanyagunk kitartott és nem is volt túl nagy hőség. Magát a pályát nagyon megtekerték, a végén pedig egy emberként dolgoztunk azon, hogy méterszámláló nélkül is mindig pontosan tudjuk az utat. Egy biztos: nagyon megéheztünk a közel 13 órás versenynap végére” – összegzett Sebestyén Sándor.

 

Az alakulat az 55. időeredménnyel futott be a célba, a T2-es kategóriában pedig hatodikok.

A mezőny egyik, ha nem a legnagyobb nevű versenyzője, a kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz viszont búcsúzni kényszerült. A spanyol buggyjának a tegnapi szakaszon eltört a felfüggesztése, és bár az éjszaka sikerült valamennyire megjavítani, a mai napot már nem bírta ki. Sainzék a szakasz felénél balesetet szenvedtek. A pilóta és a navigátor is kisebb sérülésekkel megúszta a bukást.

A még versenyben lévő csapatokra csütörtökön a leghosszabb nap vár: a 749 kilométeres távból 605 kilométer lesz a mért szakasz, a szakasz El Salvadorban ér véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik