Sport

Kevésen múlt, de kikapott a Sopron

kosarlabda(960x640)(12).jpg (kosárlabda, )
kosarlabda(960x640)(12).jpg (kosárlabda, )

A Sopron vereséget szenvedett a cseh Brno vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

A 3/3-as mérleggel álló Sopron hamar hátrányba került a 2/4-nél tartó Brno csarnokában, a magyar bajnok első negyedbeli 14 pontjából az amerikai Tianna Hawkins egymaga 10-et dobott. A folytatásban a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia is bekapcsolódott a pontgyártásba, de a félidőben már 40-31 volt az állás.

Fotó: MTI

Térfélcsere után fokozatosan csökkent a különbség a két együttes között, a soproniak nyerték a harmadik szakaszt, majd a negyedik negyed elején már két pontra (55-53) felzárkóztak, sőt öt perccel a vége előtt már vezettek is (59-60) Igor Polenek tanítványai. A hajrá azonban a cseheké lett, így a magyar alakulat – a mezőny legjobbjává előlépő Hawkins 29 pontja ellenére – elszenvedte negyedik vereségét.

A Sopron egy hét múlva a százszázalékos mérleggel listavezető török Fenerbahcét fogadja.

A HAT-AGRO UNI Győr a női kosárlabda Euroligában továbbra is nyeretelen az Euroligában, miután a hatodik fordulóban kikapott szerdán a címvédő orosz Jekatyerinburg vendégeként.

Eredmények – Női Euroliga, 7. forduló, B csoport:

Brno (cseh)-Uniqa Euroleasing Sopron 71-69 (22-14, 18-17, 15-18, 16-20)
a magyar csapat legjobb dobói: Hawkins 29, Fegyverneky 20

Jekatyerinburg (orosz) – HAT-AGRO UNI Győr 115-51 (30-21, 28-10, 33-14, 24-6)
a magyar csapat legjobb dobói: Tinkle 24, Ivanovic 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik