Sport

Dominik Panka vitte el a fődíjat a Bahamákról

póker (póker, )
póker (póker, )

A lengyel Dominik Panka szerezte meg a bajnoki címet a Bahamákon rendezett PCA 2014 főversenyén, több mint 1,4 millió dollárt tehetett zsebre.

Izgalmas döntőben egy ismeretlen lengyel kártyás, Dominik Panka aratta le a babérokat a PokerStars Caribbean Adventure főversenyén – írja a Poker.hu.

Nem mindennapi fináléra került sor a PCA 2014 főversenyén. A döntőben ott volt a kanadai Mike McDonald is, aki a második EPT bajnok címére hajtott. Ha nyer, ő lehetett volna az első kétszeres bajnok.

Az élen azonban nem ő, hanem az észt Madis Muur kezdett, aki viszont szintén lemaradt a győzelemről, sőt még a dobogóra sem fért fel. Sorrendben Fabian Ortiz, Pascal Lefrancois, Shyam Srinivasan, Daniel Gamez és Muur távoztak, míg három főnél a játékosok alkut kötöttek.

A lengyel Dominik Panka vezetett, ő 1,3 milliót dollárt kapott, az amerikai Isaac Baron rendelkezett a második legtöbb zsetonnal, ő 1,2 millió dollárt érdemelt ki, míg McDonald a harmadik helyen egymillió dollárt alkudott ki magának.

A rövid szünet után folytatódott a küzdelem a bajnoki címért, és a győztesnek félretett plusz 100 ezer dollárért. Ezt végül Panka szerezte meg, aki végig kiegyensúlyozottan játszott, nem félt nevesebb ellenfeleitől, és maximálisan kiérdemelte a bajnok trófeát.

A párbajban McDonaldot verte, az utolsó partiban kilences párral múlta felül ellenfelei K-J kombinációját, amivel megszerezte az 1,4 millió dolláros fődíjat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik