Sport

Mocsai: “Nem rakjuk a lábunkhoz a fegyvert”

Mocsai Lajos (mocsai lajos, )
Mocsai Lajos (mocsai lajos, )

Ugyanolyan fontosnak tartja a keddi, Izland elleni összecsapást, mint a norvégok elleni, csütörtöki mérkőzést Mocsai Lajos, a dániai Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

“Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk, ezen a világversenyen sem fogjuk a lábunkhoz rakni a fegyvert” – nyilatkozta a hétfői edzést követően a szakember, aki szerint a spanyoloktól vasárnap elszenvedett hétgólos vereségen már túltette magát az együttes és úgy fog küzdeni az izlandiak ellen, ahogyan az elvárható.

Fotó: MTI

“Az első és legfontosabb, hogy a védőjátékban azt a ritmust, azt a tempót, azt az összeszokottságot el kell érni, amelyet eddig még nem tudtunk. Ez egy nagyobb rizikóval járó védekezés, de ha ez javul, akkor meglepetést lehet okozni” – mondta Mocsai hozzátéve, hogy a legnagyobb probléma továbbra is az, hogy az Ilyés-Schuch belső védőpárosnak nincs alternatívája, ugyanakkor megjegyezte, mindkét játékos – óriási teherrel a vállán – keményen küzd.

A szakember elárulta, a mostani tréningen három-négy olyan taktikai elemet vettek át, amely azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák az izlandiak lerohanásait.

“Két hatalmas, két méter feletti belső védőjük van, akik agresszívak és robosztusak, ha a spanyol meccshez hasonlóan húsz százalék körüli teljesítményt nyújtanak az átlövőink, akkor nem lehet őket visszafogni. Hatékony támadójátékkal, széles és tudatos játékkal kell visszatartani őket” – mondta a magyar szakember.

A kapus Mikler Roland szerint is nagyon fontos, hogy a gárda túltegye magát a spanyolok elleni összecsapáson. Kijelentette, nem néznek hátra, a vasárnapi mérkőzést el kell felejteni.

Fotó: MTI

A hálóőr úgy vélte, az izlandi együttes rendkívül koncentrált és agresszív, ugyanakkor egy csupa szív játékkal és a taktikai utasítások százszázalékos betartásával lehet esélye a magyar csapatnak.

“Meg kell állítanunk őket, hogy ne kapjunk annyi gólt lerohanásból, mint a spanyolok ellen. Három-négy extra teljesítményre van szükség ahhoz, hogy elől és hátul is egy nagyon kemény, kompakt csapatot alkossunk” – mondta a szegedi játékos.

A magyar csapat vasárnap hétgólos vereséget szenvedett a világbajnok spanyol csapattól, kedden azzal az izlandi együttessel találkozik, amelyet a londoni olimpia negyeddöntőjében elképesztő izgalmak után, kétszeri hosszabbítást követően győzött le. Mocsai Lajos tanítványai a csütörtöki zárófordulóban majd a norvégokkal találkoznak, a kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik