Sport
amare stoudemire (amare stoudemire, )

Beindult a New York

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2014. 01. 12. 09:00

A Knicks kosárlabdacsapata zsinórban negyedik győzelmét aratta az NBA-ben.

A New York Knicks a rossz szezonkezdést követően kezd éledezni, a magyar idő szerint vasárnap hajnali játéknapot megelőzően három győzelmet aratott az együttes zsinórban és minden adva volt ahhoz, hogy gyengécske Philadelphia otthonában is nyerjen a gárda. Carmelo Anthony ezúttal nem volt olyna hatékony a mezőnyből, mint azt megszokhattuk tőle, 21 dobásából mindössze nyolc volt pontos, ám így inkább sokoldalúságával segítette a társakat, ugyanis kilenc lepattanót és hét asszisztot tett be a közösbe a 102-92-re megnyert meccsen. Amare Stoudemire vitte a prímet, 22 percnyi játék alatt hozott össze 21 pontot.


Stoudemire megállíthatatlan volt Philadelphiában
Fotó: Europress

Detroitban a szurkolók franchise-rekordbeállítást láthattak: Brandon Jennings, a hazaiak irányítója az első negyedben 11 gólpasszt adott, a félidőben pedig már 16-nál járt, ennyit korábban csak Isiah Thomasnak sikerült összehoznia Pistons-mezben, még 1985. február 13-án, a Dallas ellen. Jennings végül 18-ig meg sem állt, csapata pedig egy kiélezett összecsapáson győzte le 110-108-ra a Phoenix Sunst.

A játéknap során Dirk Nowitzki szerezte a legtöbb pontot, szám szerint 40-et, csapata azonban ennek ellenére is csak szoros csatában tudott a New Orleans Pelicans fölé kerekedni a 110-107-re megnyert meccsen.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Toronto Raptors–Brooklyn Nets 96–80
Washington Wizards–Houston Rockets 107–114
Detroit Pistons–Phoenix Suns 110–108
Philadelphia 76ers–New York Knicks 92–102
Chicago Bulls–Charlotte Bobcats 103–97
Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks 101–85
Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 110–107
Denver Nuggets–Orlando Magic 120–94
Portland Trail Blazers–Boston Celtics 112–104

Videó – A Knicks győzelme:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.