Sport

Mocsai Lajos: Büszkén küzdjük végig az Eb-t

Mocsai Lajos (mocsai lajos, )
Mocsai Lajos (mocsai lajos, )

A magyar férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya arra számít, hogy az Európa-bajnokság csoportmérkőzései közül kettőn is egész Skandinávia ellen kell játszani.

A magyar válogatott pénteken elutazik Dániába, ahol a hétvégén elkezdődik a 11. férfi-Európa-bajnokság. A mieink, ahogyan azt korábbi összefoglalónkban már jeleztük, pokolian erős csoportba kerültek, hiszen a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégekkel kell küzdeni a továbbjutó három hely valamelyikéért.

A kézilabda szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján nem volt drámai a hangulat, holott a sérülések és a pillanatnyi forma után (a Provident-kupa nem volt „jó döntés”, pontosabban a csehek és a lengyelek is megverték a magyar válogatottat) többen azt gondolták: nagy sóhajok jellemzik majd az utazás előtti órákat.

Nem így van: a szövetségi kapitány képletesen is felemelt fejjel, büszkén vág neki a küzdelemnek, és mint mindig, a magyar csapat játékosa is vele tartanak ebben a küldetésben. Hát, persze, hogy vele tartanak. Ezért szeretjük a srácokat.

„Nincs helye az előre mentegetőzésnek és az utólagos magyarázkodásnak sem, ezért jobb leszögezni a tényeket” – kezdte Mocsai Lajos monológját a sajtótájékoztatón. „Összesen hat válogatott van a világon, amely az utóbbi öt évben minden világversenyen ott volt, az egyik a magyar csapat. Olyan tradicionális kézilabdanemzeteknek sem sikerült mindez, mint Németország vagy Oroszország. Az olimpia előtti időszakban 132 napot tudott együtt készülni a magyar válogatott, most a spanyolok elleni novemberi meccsünk előtt egy hetet, valamint a Bahrein elleni mérkőzések környékén két hetet” – így a kapitány, utalva az Eb-re hangolódás nehézségeire.


Mocsai Lajos és Ilyés Ferenc
Fotó: MTI

„A szövetség az 1-8. helyek valamelyikének megszerzését tűzte ki célul számunkra. Ez rendkívül magas elvárás, ambiciózus elképzelés, de mi mindent megteszünk ezért. Csak egy jelzésértékű adat: a norvégek 4 ezer jegy lefoglalásánál járnak az ellenünk folytatott mérkőzésre. Páratlan összecsapás lesz, ahol szinte egész Skandinávia ellen kell majd küzdenünk. Hozzá kell tenni: a vb-selejtezők sorsolása szempontjából egyáltalán nem mindegy, hányadik helyen végzünk az Európa-bajnokságon. Ha nem jutunk tovább a csoportból, nagyon kemény lenne az utunk a vb-re” – világított rá a kapitány.

Mocsai Lajos emlékeztetett: az olimpia előtt és most is tíz klubból verbuválódott össze a keret, de amíg két éve kilencen is a Veszprémben játszottak, most ez a szám csak három. Szétszóródtak a játékosok, és ez a kapitány szerint nem jó. Nincs egységes szisztéma, a játékosok nem tudnak egy környezetben készülni a világversenyre.

A kapitány reagált azokra a hangokra is, amely fiatalítást követeltek tőle, beáldozván ezzel az Európa-bajnokságot az eredményességet tekintve.

„Ez a 17. világversenyem. A magyar válogatott soha nem vágott neki egy nagy tornának úgy, hogy ne próbálta volna meg a legjobb eredmény elérni. Minden eseménynek óriási a tétje, nincs arra lehetőség, hogy kísérletezzünk. Becsapják a közvéleményt azok, akik ennek az ellenkezőjét állítják, az pedig még károsabb, ha ezek a vélemények meg is jelennek” – mondta határozottan Mocsai Lajos.

„Azok számítanak, akik itt vannak, azok jelentik a magyar válogatottat, akik elutaznak a tornára. Mi büszkék vagyunk, és nagyon örülünk, hogy ott lehetünk ezen az Európa-bajnokságon. Óriási próba előtt állunk, fantasztikus kihívás vár ránk, szeretnénk megfelelni az elvárásoknak” – utalt a kapitány arra, hogy rendre Nagy László hiányával traktálták az elmúlt napokban.

Ilyés Ferenc lesz a magyar csapat kapitánya. A Szeged játékosa betöltötte már korábban ezt a posztot, most – ahogyan elmondta -, a csapat véleményét kérte ki az ügyben, és a társaság egyhangúlag állt ki mellette. Ehhez az is kellett, hogy a kapitány, Harsányi Gergely ne utazzon el a kerettel Dániába. A szélső egyeztetett a kapitánnyal, aki elfogadta a játékos kérését. Hogy mi az ok? Nos, Harsányi és felesége gyermeket várnak, a napokban születhet meg a kis utód.

Ilyés is megemlítette a Nagy-ügyet: „Mikor kiderült, hogy nem utazhat velünk, a csapat összeült, és megbeszélte, hogy a kérdést lezárja. Ez így is történt, beleértve a szakmai stábot is. Nagyon sajnáljuk, hogy szinte azóta is csak ezzel foglakozik a sajtó. Igaz, hogy nagyon nehéz csoportban vagyunk, de reális cél lehet az első nyolc hely valamelyikének megszerzése, és mi ezért mindent meg is fogunk tenni” – mondta „Feca”.

Egy-két fontos információ: a magyar válogatott mérkőzései az m1 közvetíti majd, az összes többi találkozót a Sport 1.

A tornán bármikor lehet a keretben cserélni három alkalommal, a magyar válogatott kapitánya 16 játékost nevezett az Eb-re. A magyar csapat a B csoportban küzd, ha továbblép, akkor az A csoport továbbjutóival mérkőzik a középdöntőben. Az A csoportban a házigazda Dánia, valamint Csehország, Macedónia és Ausztria szerepel.

S még egy lényegi kérdés: ha a magyar válogatott megnyeri az Európa-bajnokságot, a szövetségtől 15 millió forintos prémiumot kap. Ezüstérem esetén 13, a bronzérem megszerzésekor 11, a 4. helyért 10., az 5. helyért 8., a 6. pozícióért 7., a 7. helyért 6., a 8. helyért pedig 5 millió forintot osztanak szét.

Mocsai Lajos sietett megjegyezni (egy-egy bulvárlap öles számjegyeit megelőzendő), ezt az összeget a csapat és a stáb tagjai között osztják szét, tehát összesen 26 fő részesül belőle.

Főszereplők, időpontok:

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Tatai Péter (Szeged), Mikler Roland (Szeged)

Mezőnyjátékosok: Ilyés Ferenc, Szöllősi Szabolcs, Schuch Timuzsin, Mocsai Tamás, Császár Gábor, Iváncsik Gergő, Putics Barna, Nagy Kornél, Gulyás Péter, Varsandán Milán, Vadkerti Attila, Zubai Szabolcs, Zdolik Bence, Szalafai Gábor, Ancsin Gábor, Lékai Máté

A magyar csapat mérkőzései, (B csoport, Aalborg):

Január 12., 18 óra 15 perc: Spanyolország-Magyarország
Január 14., 18 óra: Magyarország-Izland
Január 16., 20 óra 15 perc: Norvégia-Magyarország

TV: m1 (a Sport 1 is közvetít mérkőzéseket, naponta kettőt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik