Sport

Szalayékat elhagyta a szerencse Afrikában

Szalay Balázs (szalay balázs, )
Szalay Balázs (szalay balázs, )

A Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) kettős kihagyta a szerdai nyolcadik szakaszt az Africa Race elnevezésű tereprali versenyen, amelyen hét versenynap után összetettben a hetedik helyen állt.

A keddi géphibát az éjszakáig tartó szerelés ellenére nem sikerült kijavítani, ráadásul az sem segítette a magyar duó dolgát, hogy a hetedik szakaszon folyamatosan elakadtak a homokban.

Szalayék ugyan elrajtoltak a nyolcadik etapon, de az első komolyabb dűnesornál belátták, hogy erő nélkül nem jutnak át rajta.

Fotó: dakar.hu

Főleg úgy nem, hogy az Opel Mokkából ismét dőlt olaj, ezért éltek a szabályok adta lehetőséggel, és kihagyták a mauritániai Akzsuzst-Akzsuzst hurokszakaszt. Ezért ugyan több órányi büntetés jár majd, de Szalay és Bunkoczi megítélése szerint még ez is jobb, mintha bennragadna az autó a pálya közepén, ahonnan teljesen reménytelen kimenekíteni.

“Nyolcvannégy kilométert kellett megtenni a rajtig, odáig el is jutottunk, igaz, kellett olajat tölteni a Mokkába. A rajt után néhány kilométeren keresztül viszonylag jól haladtunk, ám amikor a mély homokba, a nagy dűnék közé értünk, be kellett látnunk, hogy erő nélkül semmire sem jutunk, és úgy döntöttünk, inkább visszajövünk a táborba, hátha a csapat kitalál valamit, s talán a hátralévő szakaszokat teljesíteni tudjuk” – mondta Szalay Balázs, majd hozzátette, valószínűleg az egyik henger átereszt, emiatt engedi a Mokka az olajat.

Komoly eredményt ért el az Akjoujt környékén bonyolított, az eddigi legnehezebbnek bizonyuló etapon a magyar Scania-trió, hiszen a kamionos kategória legjobb idejével teljesítették a távot, eredményük ráadásul az autósokkal közös értékelésben is a 3. helyre elegendő.

Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László főszerelő robbantott az utóbbi napok küszködése és szenvedése után, 5:37:7 órás idejükkel a leggyorsabb kamionnak bizonyultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik